alkotótábor kővágóörs

2018 x ÉPÍTÉSZET x 2019

AZ ELSŐ ÉV

Az első év eredményeként négy több napos alkotói esemény megszervezését tudhatjuk a hátunk mögött. A Kultúrális Alap által támogatott eseménysorozat alatt sor kerülhetett két helytörténeti előadásra, 8 építészeti előadásra és több szakmai workshopora. Öt országból érkeztek külföldi zenészek(Finnország, Kolumbia, Szlovákia, Argentína, Csehország), akik a hazai muzsikusokkal együtt az esti műsort színesítették és végül egy színházi előadásra is sor kerülhetett - a három kiállítás mellet. A nyár további részében mindezt követte egy hosszú hétvége linóleum metsző workshoppal, egy másik hosszú hétvége koncerttel és kiadványbemutatóval - ide inkább a MOME-ról jöttek diákok -, az ősszel pedig a BME Építész Szakkollégiuma szervezett nálunk alkotótábort.

KIÁLLÍTÁSOK

A frissen kialakított galériatérben három kiállítást szerveztünk, amik témájukban kapcsolódtak a táborhoz: egy környékbeli művész kiállítását, egy távoli vidék újra felfedezett arcáról készült sorozatot és egy rejtett hálózatról szóló fotókiállítást. A bemutatott munkák egy része állandó kiállításként megtekinthető marad Kővágóörsön.

Czuczor Gergely

Czuczor Gergely révfülöpi tanító és képzőművész, érzékeny akvarelljei és metszetei témájukban szorosan kapcsolódnak a Káli-medencéhez és a Balaton-felvidékhez. Ez a kiállítási anyag egyfajta tiszteletadás a környék által inspirált művészek előtt, amit fontosnak tartottunk kifejezni a galéria megnyitásának alkalmával.

“Czuczor Gergely tanár, festőművész Kassán született 1922. január 1-jén. Esztergomban érettségizett, majd a Budapesti Tanítóképző Főiskolán szerzett tanítói oklevelet 1942-ben. Először Sárisápon, majd 1952-től – matematika-fizika tanári oklevelet szerezve – harminc éven át, 1982-ig a Révfülöpi Általános Iskolában tanított. Azon kivételes pedagógus személyiségek közé tartozott, akik magas szinten végzett hivatásgyakorlás mellett képzőművészettel is foglalkoztak. Saját kedvtelésből, nem mindennapi tehetséggel kezdett rajzolni, festeni, s az akvarell festés magas szintjére jutott el. Számos képén a Balaton színeit, hangulatát ragadta meg egyéni festői technikájával. Balatoni és révfülöpi életképei, napfelkeltéi, Káli-medencét bemutató grafikái és érdekes faintarziái több kiállításon voltak megtekinthetők, illetve kiadványokban láthatók. Révfülöpön hunyt el 1982-ben.” (Révfulop, Tantestületi Anyagok)

Danyi Balázs

Danyi Balázs épületfotós maga is építészként tanult az egyetemen és ezalatt fordult az építészeti fotózás felé. Jelenleg számos kortárs hazai építésznek készít fényképeket, az utóbbi évtizedben rengeteg helyen találkozhattunk képeivel.

Az alkotótáborban kiállított sorozatát először mutatta be. A fényképek Magyarországon található, nem építészek által tervezett erdei menedékházak és kis léptékű épületek képeit tartalmazzák. Az építmények szépségét és spontán harmóniáját legtöbbször a szükségszerű formálás hozza létre. A házak sok esetben elhagyatottan, kihasználatlanul, egy rejtett hálózatot alkotva állnak az erdőben. A sorozat folyamatosan bővül, a galériában nyolc kép került bemutatásra, melyek kicsinyített nyomatát a popup kiállítás végén a résztvevők hazavihették. Az eredeti 21 x 21 cm-es képek a galéria állandó kiállításának részeként a helyszínen maradtak.

http://balazsdanyi.com/

Magyari Zsolt

Magyari Zsolt operatőr, de korábban kezdett fotózással, mint filmekkel foglalkozni. A fotografikus történetmesélés vezette a film világához. A bukaresti és a budapesti filmművészeti egyetemen tanult, 2009 óta Bukarestben, Budapesten, Berlinben és Londonban is dolgozott. Több európai sztereoszkópikus 3D produkcióban közreműködött, Berlinben és Manchesterben is tanított 3D filmkészítést.

Kocsis Xandi művészettörténész, a sokszorosított grafika történetét kutatja. 2014 és 2017 között Erasmus Mundus ösztöndíjjal végzett doktori képzést, élt és dolgozott Berlinben, Londonban és Canterburyben. Jelenleg a Szépművészeti Múzeum/Magyar Nemzeti Galéria olvasó szerkesztője Budapesten.

“Amikor megérkezünk egy másik országba, óhatatlanul visszük magunkkal a prekoncepcióinkat. Ez hatványozottan igaz Nagy-Britannia esetében, hiszen ki ne ismerné London ikonikus épületeit, Shakespearet vagy a monarchia bulvársztorijait, hiszen a fél világ angolul beszél. Amikor élni kezdünk ebben a másik, hétköznapi Britanniában, így vagy úgy de csalódunk, az évszázadok alatt gondosan felépített képet elkezdjük magunkban felülírni, összevetni az általunk tapasztalt (szubjektív) valósággal. A kiállított fotókon keresztül ezt a bennünk másfél éven keresztül felépült új képet szeretnénk megmutatni. Rekonstruáljuk, hogyan nézett ki a mi “kis Britanniánkat.” Ahogy megtapasztaltuk az “országimázs” és a szubjektív tapasztalat közötti feszültséget, nagy hatással volt arra is, hogy mit gondolunk saját országunkról, perifériáról és provincializmusról.”

www.zsoltmagyari.com/

LINÓMETSZÉS

A 2018-as év nyárának utolsó hétvégéjét is Kővágóörsön töltöttük, ekkor készítettük ezeket a linómetszeteket, amelyek a táborban épített alkotásokat ábrázolják. A metszetek egy-egy példánya a helyszínen maradt, és a galériában kerültek elhelyezésre, előrevetítve azt a szándékunkat, hogy az itt létrejövő, helyszín által inspirált alkotások a kiállítótér állandó anyagát bővítsék.

ÉPÍTÉSZ ELŐADÓK

Olyan fiatal építészeket hívtunk meg előadni, akik egytől egyig fiatal pályakezdők és jellemzően saját projekteken dolgoznak. Azt kértük tőlük, hogy alkotásaikon keresztül mutassák be azokat az építészeti kérdéseket, amelyek foglalkoztatják őket. A meghívottak munkásságában kivétel nélkül megtaláljuk azokat a projekteket, amellyel közvetlenül reagálnak az őket körülvevő épített környezetre és aktívan állást foglalva alakítják azt. Bár ezek a projektek léptékükben sokszor különbözőek, a mögöttük levő építészeti gondolatok és eszközök azonos alapokon, az építészet időbeliségén nyugszanak. Vagyis azon az elven, hogy az általunk létrehozott épületek öregednek, változnak és átalakulnak.

A későbbiekben is tervezünk építészeti programokat Kővágóörsön, mivel az eddigi tapasztalataink alapján az előadások a kialakult szakmai párbeszéd mellett a tervezést illetve építést is előrevitték. Az így létrejött szellemi műhely segítségével a jövőben is nyilvánosságot szeretnénk biztosítani az alkotótáborban születő gondolatoknak.

Szelecsényi Balázs

Szelecsényi Balázs

Msc építész, a nemzetközi Solar Decathlon Europe 2012-es verseny magyar csapatának (Odooproject) egyik alapító tagja, a versenyre épített kísérleti aktívház vezető társtervezője, a Csoma Szobája Alapítvány munkatársa, a Tanpói Napiskola (Tanpo Solar School) vezető társtervezője és művezetője, a magyar Ghánai iskolabővítés (Newill Academy) társtervezője.

http://odooproject.com/hu/
http://csomasroom.org/

Zétényi Zsófia

Zétényi Zsófia

Zsófi a városi infrastruktúrák újrahasznosítási lehetőségeivel és tervezési módszertanával foglalkozó doktori kutatásában azt vizsgálja, hogy a közterek az eredeti használatuk mellett milyen alternatív rendeltetéseket képesek betölteni. Ezek az újfajta használatok visszahatnak az eredeti funkcióra és az érintett köztérre, köztéri elemre is; létrejön egy kontextusváltás, amelyet a kutatás városi humorként definiál. Az előadás is a városi humorról szólt, vagyis arról, hogy az emberek egyrészt a külső kényszerek, akadályok, másrészt a belső ösztönök hatására is képesek arra, hogy kreatívan, leleményesen használják az őket körülvevő teret, nem feltétlenül arra, amire az eredetileg szánva lett. A prezentáció során 33 példán keresztül ismerhettük meg, hogy hogyan lehet olyan térmódosításokat létrehozni, tesztelni és továbbfejleszteni, amelyeknek - az alkotótábor nyitott tervezési struktúrájához hasonlóan - a kontextusváltásból fakadó jelentése túlmutat az új és a régi funkción is és új, tágabb összefüggéseket tár fel.

https://ivocsap.hu/

Studio Nomad

Studio Nomad

Pásztor Bence, Pongor Soma, Tarcali Dávid

Munkáinkban sokszor keressük azokat a határhelyzeteket, amikor a használó jelenlétével aktívan tudja befolyásolni a környezetét és ezáltal szubjektív kapcsolatot kialakítani vele, miközben egy szigorúan meghatározott rendszer keretei közt mozog. Előadásunkban olyan általunk tervezett és megvalósított interaktív installációkat és építményeket mutattunk be, amelyek ezt a kérdést járják körül.

http://www.studio-nomad.com/

Park Stúdió

Park Stúdió

Liziczai Sándor, Pottyondy Flóra, Hodossy Anna

Szeretjük amivel foglalkozunk, legtöbb munkánkat megszeretjük. Azért lettünk tájépítész tervezők, mert szeretnénk, ha emberközeli, élhető környezetben élhetne mindenki, ami: KÖZÖS /köztér, közösség, közintézmény, demokratikus, kapcsolatok/; SZABAD/ szabad tér,szabad levegő, szabad ég, szabadidő, fűre lépni szabad, játék, pihenés, kikapcsolódás, fellélegzés/; SOKFÉLE /város-község-falu-tanya, park-kert-tér-utca, lakott-lakatlan, gazdag-szegény, autós-biciklis-gyalogos, idős-fiatal, munkahely-szabadidő, érdek, társtervező- közreműködő-lebonyolító/; ARÁNYOS /emberreméretezett, kényelmes, emberi lépték, emberek számára befogadható, esztétikus-szép-szerethető, hívogat-megállít/; MŰKÖDŐKÉPES /használható, élhető, ökológiailag megfelelő, fenntartható, gazdaságosan működtethető, ésszerűen megépíthető, használó-fenntartó-tulajdonos/; HELYÉNVALÓ /illeszkedő, hosszú távú, visszafogott-figyelemfelkeltő, klímajavító, célcsoport-közösség ismerete/; FRISS / egészséges zöld, kortárs, design-egyediség, karakteres, minőség/.

http://parkstudio.hu/

Partizan Architect

Partizan Architect

Hory Gergely, Major Zoltán, Müllner Péter

Hogyan lehet olyan környezetet létrehozni, ami nem csak a fennálló funkcionális problémákra ad megoldást, hanem különböző használati módokat tesz lehetővé és alkalmazkodik az emberi tevékenységek változásaihoz? Ezzel a kérdéssel foglalkozott az előadásunk, mely során megépült PRTZN közösségi tereket mutattunk be felhasználók által készített és megosztott képek felhasználásával. Így belső nézőpontokból tudtuk bemutatni, milyen váratlan és sokféle módon lehet értelmezni és használatba venni ugyanazt a környezetet, amint az bekerül a hétköznapi, valós térbe.

https://prtzn.hu/

Paradigma Ariadne

Paradigma Ariadne

Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid

A Paradigma Ariadné egy médium- és léptékfüggetlen építész stúdió, aminek alapítói az építészeti szakmagyakorlás széles palettáját működtetve alkotnak és gondolkodnak építészettel kapcsolatban, valamint tematizálják az épített környezet jelenségeit piaci keretek között.

A Paradigma Ariadné által előállított tudás így nagyon változatos formát ölthet. Az építészeti és urbanisztikai tervezés ugyanúgy része tevékenységünknek, mint a téri problémákkal szorosan összefüggő stratégiai tanácsadás és kulturális menedzsment. Tevékenységünk eredménye így lehet egy épület, egy bútor, egy kiállítás de egy esemény vagy akár könyv is. Ezeknek a produktumoknak a létrehozásában teljesedik ki mind az a műszaki, technológiai, társadalomtudományi és művészeti témákkal szorosan összefüggő ismeret, amely a három alapító építészt motiválja.

http://www.paradigmaariadne.com/

HELYTÖRTÉNET

Somogyi Győző

Somogyi Győző

Nagy megtiszteltetés, hogy Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus és festőművész elfogadta a meghívásunkat. A tábor első napján, megnyitva a galéria történetének első kiállítását, egy személyesebbre szabott előadás formájában mesélte el életútját, ami elvezetett a Káli-medencébe való letelepedéséig. Elismert etnográfusként régóta kutatja és rajzolja a környék építészeti múltját. 1997 óta A Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Káli-medence Környezetvédelmi Társaság és a Káli-híradó folyóirat és internetes portál alapító tagja. Magával ragadó személyisége sokakat inspirált a megnyitón, amit az előadás után kialakult spontán sőt már-már szenvedélyes vitahelyzet is jól mutatott.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Somogyi_Győző
http://www.kalihirado.hu/

P Miklós Tamás

P Miklós Tamás

Tamás kiváló helytörténész, tanár és közéleti szereplő. Több kiadványban dolgozta fel Révfülöp és környékének helytörténetét, a Révfülöpi Honismereti Egyesület elnöke, az évente rendszeresen megjelenő Villa Filip honismereti közlöny főszerkesztője és a Révfülöpi Honismereti Gyűjtemény kezelője. Nagyon örültünk neki, hogy ellátogatott és előadásával színesítette a tábor programját.

http://pmiklostamas.hu
http://revhon.hu/

SZÍNHÁZ

Szilágyi Kata

Szilágyi Kata

Kata, aki foglalkozását nézve színművész, nem előadni érkezett Kővágóörsre, de a helyszínen ez máshogy alakult. Klasszikus színi előadás helyett a színfalak mögötti világról mesélt nekünk. Illetve mesélt volna, mert ahonnan jött, ott nincsenek színfalak: városi és talált terekben megvalósuló előadásokról mesélt és ezek adaptációról mutatta be nekünk, amelyekben a HOPPart Társulat tagjaként vett részt. Előadását, még biztosan sokáig fogjuk őrizni a kedvesebb emlékeink között.

https://www.facebook.com/kata.szilagyi.92
https://www.facebook.com/hoppart.tarsulat

ZENEI ELŐADÁSOK

Ivana Mer and Cristian Estrella

Ivana Mer and Cristian Estrella (SK, AR)

“For IVANA MER music emerges from silence, inspired by the chants of the sea, forces of nature and by the inner world of the soul. As a Slovakian composer and singer, Ivana began her artistic journey in Prague while finishing her studies of cultural anthropology. Here she has produced her first electro-acoustic compositions that were used in the Belgian dance project Dancers! and got into the semifinals of the international electro-acoustic festival LEM Le Prix Russolo. Her musical activities are closely connected to travels, which besides opening new horizons, are the source of collaborations with producers and talented musicians from Europe and all around the world.She perceives life itself as music that includes all the genres leading her to participate in the wide range of projects from playing music in theatre performances, composing for video art, contemporary dance, singing for poetic rap and acoustic minimalism.“ (Ivana Mer)

https://www.ivanamer.com/

Pálma Zenekar

Pálma Zenekar

A zenekar a Pálma építészeti alkotóközösség tagjaiból és jogászaikból összeálló zenei formáció, amely 2017-ben alapult. A zenekar feldolgozásokat és saját számokat is játszik, a legelső koncertjüket a Kővágóörsi Alkotótábor pajtájában tartották. A zenekar tagjai: Bene Tamás - gitár, Beke András - basszusgitár, Eke Dániel - ének, László Gergő - tenorszaxofon, Simon Ádám - dob, Zétényi Zsófia - altszaxofon.

Julia Adal feat. KillaBeatmaker

Julia Adal feat. KillaBeatmaker (FI, CO)

Juliát még a Les Flatmates-es időszakából ismerjük, amiben egy kiemelkedően tehetséges szlovák hegedűs barátunkkal alkottak duót és adtak több koncertet Budapesten is. Sajnos Nina megbetegedett, Budapestre még eljött, de a táborba már nem tudott levonatozni. Júlia a duójukat követően rövidebb időre kiköltözött Dél-Amerikába, ahol megismerkedett Hilderrel. Idén nyáron már együtt turnézták végig Európát, így volt szerencsénk vendégül látni őket.

“One of the most unforgettable concerts this summer was in the Hungarian countriside by the Lake Balaton. In a beautiful old barn house surrounded by wineyards and green hills. We were invited to play at the Kővágóörs alkotótábor architect meeting with KillaBeatMaker and Bára Zmeková. Unfortunately Nina Ti became sick on the way and couldn’t join us. However, it was an unforgettable couple of days. Thank you for inviting us and creating such a intime and warm atmosphere.” (Julia Adal)

http://juliaadal.tumblr.com/
https://www.mixcloud.com/KillaBeatMaker/

Bara Zmekova

Bara Zmekova (CZ)

Bara Zmekova egyike azon kedves prágai zenész barátainknak, akiket személyesen egy nagyszerűen sikerült nyári stoppolás során az Isztriai-félszigeten ismerhettünk meg. Nagy örömünkre szolgált, hogy ilyen messziről ellátogatott hozzánk!

”Close to the Lake Balaton there is a village called Kővágóörs and at this village there is a barn and at the barn there are now my friends having a great week full of work, projects, music, movies, great food and drinks and most of all of full of fun and great people. Few days ago I have had there one of my nicest concerts. ”(Bara)/

https://www.facebook.com/barazmekova/
https://barazmekova.bandcamp.com/

Eckhardt Bálint

Eckhardt Bálint

Eckhardt Bálint egy fiatal, tehetséges énekes-gitaros, irigyilésre méltó lendülettel, letisztult zenei koncepcióval, saját számokkal. Egy pesti este során ismerkedtünk meg az Úrimuriban. Akkoriban már a tábor programjain gondolkoztunk, így a koncertje után elhívtuk, hogy ha van kedve zenélni, nagyon sok szeretettel várjuk. A többit tudja mindenki, aki lent volt és hallhatta a koncertet amit adott; fontos helye volt az előadók sorában.

https://soundcloud.com/dreamatique

Lee Olivér

Lee Olivér

Olivért számos formációból ismerhetjük, köztük a Trillion és a Szeder zenekarból mint gitáros, az ÉK zenekar esetében pedig, mint frontember találkozhatunk vele. Az utóbbiban, ami talán a legfőbb projektje, jellemzően angol nyelvű szövegek kerülnek nagyzenekari, rockosabb zenei környezetbe. A 2014-ben debütált “February” után idén jelent meg a zenekar második albuma, ‘Whatever it takes’ címmel. Olivér a táborba azzal a felkéréssel érkezett, hogy adjon elő valamit, ami lehetőleg kapcsolódik az építészeti tematikához. Ezt a szituációt formabontóan úgy oldotta meg, hogy egy sablonkoncert helyett végigvezetett minket a zene építkezésének rejtett világában. Ebből az előadásból világosan kirajzolódtak azok a párhuzamok, amik a zeneírás vagy a hozzá igen szorosan kapcsolódó improvizáció absztrakt világa és az építészet alapvető kérdései között fellelhetőek.

https://www.facebook.com/ekzene/
https://trillionband.bandcamp.com/releases

Pongor Brothers

Pongor Brothers

A zenekar neve a „Pongor Testvérek” angol nyelvű fordítása. Zenéjükkel ezt próbáljak meg átadni a közönségnek, főképp funky stílusban.

Könnyed instrumentális produkció, egy gitár és basszusgitár felállásban, olykor improvizációktól sem mentesen. A testvérduó (Pongor András, Pongor Márton) 2 másik taggal, Stanfel Péter (dob) és Tácsik Hunor (szaxofon) kiegészülve dolgozik a projekt nagyzenekaros megvalósításán, a stílus ez esetben is ösztönből jövő, alázattal teli riffek és lüktetések egyvelege maradt.

Muzsik és Volkova

Muzsik és Volkova

Muzsik és Volkova – magyar-orosz dalszerző testvérpár, akik Magyarország keleti csücskéből, Záhonyból származnak. 10 éve zenélnek együtt, a Muzsik és Volkova duót 2016-ban alapították. Zenéjüket az indie folkos/akusztikus hangzásvilág jellemzi, amit ők greengrass-nek neveztek el. Magyar nyelvű dalszövegeikben a személyesség valamint a társadalmi reflexió dominál. Tavaly júliusban megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díját, idén tavasszal pedig bekerültek a Szimpla Lemming Program 12 díjazott zenekara közé.

https://www.facebook.com/muzsikesvolkova/
https://muzsikesvolkova.bandcamp.com/