TÁBOROK
REZIDENCIÁK
ESEMÉNYEK
ÖSSZES
2025-02-23
2025-04-14
VÁRÓ - Építészeti Ötletpályázat
Zöllner Zita, Tóth Teodóra, Pongor Soma, Beke András és Bán Márton

A KŐVÁGÓÖRS ALKOTÓTÁBOR EGYESÜLET 2025-ben, a nyári építészeti tábor megrendezése mellett a tavaszi szemeszter időszakában egy nyílt, titkos ötletpályázatot is kiír.

Az évad témája a várakozás, az aktív cselekvést nélkülöző feszült semmittevés, az idő múlatásának terei. A pályázaton bárki részt vehet, aki a pályázati feltételeket magára vonatkozóan elfogadja és érvényes pályamunkát nyújt be.

FELHÍVÁS PDF

A pályázati feladat egy VÁRÓ tervezése. A VÁRÓ egy olyan eszköz, objekt, építmény, vagy építészeti alkotás, amely a várakozás témáját dolgozza fel. Anyaghasználatra, léptékre, technológiára, funkcionális kialakításra nincs megkötés. A pályázatra egyénileg, illetve két vagy három fős csapatok is adhatnak be pályamunkát.

2025-06-29
2025-07-06
AT x Pangea x 2025
Tábor szervezők: Kővágóörs Alkotótábor Egyesület

PANGEA // Idén különleges kísérletet teszünk: egy művészeti összállapot létrehozására, ahol egyszerre vannak jelen a különböző művészeti ágak. Azonos témát dolgoznak fel különböző progresszív műhelyek segítségével. A korábbi táboroktól eltérően egy nagyobb létszámú, magasabb szabadságfokú tábort hozunk létre, ahol többféle technika kipróbálására lesz lehetőség különböző szakmai vezetők bevonásával. Az eltérő alkotási folyamatokat előadások, koncertek és performanszok lazítják. Ha szeretnél részese lenni ennek a nagy alkotói egyesülésnek, akkor itt a helyed, de természetesen mindenkit szeretettel várunk!

dátum: 2025.06.29 - 07.06.
kezdés: 2025.06.29. 10:00
létszám: min. 8, max. 25 fő
az egy hét ára: 40.000 Ft

A program minden érdeklődő számára nyitott, a tábor nyelve magyar.

A tábor részvételi díja tartalmazza szükséges alapanyagok árát, az eszközök és szerszámok biztosítását, a helyszín biztosítását, a workshopvezetők, a meghívott szakmai előadók és zenei előadók tiszteletdíját.

Az étel és a szállás költésgeit a részvételi díj nem tartlamazza. Igény esetén a helyszínen 8 férőhelyig emeletes ágyakat, ezen felül sátorhelyeket tudunk biztosítani. Az étekezést az egyéni igények felmérését követően, közös alapanyag beszerezéssel, és közös főzéssel oldjuk meg. Igény szerint egyénileg, főzéssel, a Balaton parton büfékben vagy ételrendeléssel.

2025-07-07
2025-07-13
Építészet x Alkotótábor VIII
Tábor szervezők: Beke András és
Pongor Soma
WS vezetők: Ábrahám Noémi (fotó),
Tóth Teodóra (grafika),
Álmosdi Donát és
Holecz Gál (építészet)

Az idei tábor keretében az esemény bekövetkezése előtti kifeszített készenléti síkon fogunk elidőzni, vagyis a központi téma a 'VÁRAKOZÁS'! Az intenzív, egyhetes program során a résztvevők 1:1 léptékű térinstallációkat hoznak létre. A hét első felében ezek elkészítésén dolgozunk, majd analóg és digitális technikákkal pl. fotó-, sokszorosító grafika, kézi rajz, festés dolgozzuk tovább a hét folyamán érlelt koncepciót. Az alkotásokat végül egy vegyes technikával elkészített A3-as plakát formájában mutatjuk be. A műhelymunka során lehetőség nyílik csoportos és egyéni alkotásra, amit műhelyvezetőink segítenek. Hét közben inspiráló szakmai előadások és koncertek színesítik a programot, végül a hetet az alkotótábor eredményeit bemutató nyilvános kiállítással zárjuk.

dátum: 2025.07.07 - 07.13.
kezdés: 2025.07.07 10:00
létszám: min. 6, max. 15 fő
az egy hét ára: 60.000 Ft

A program minden érdeklődő számára nyitott, habár elsősorban építészhallgatók és vizuális művészetek iránt érdeklődők jelentkezésére számítunk. A tábor nyelve magyar. A táborra kedvezmény szerezhető az ötletpályázaton való részvétellel!

A tábor részvételi díja tartalmazza szükséges alapanyagok árát, az eszközök és szerszámok biztosítását, a helyszín biztosítását, a workshopvezetők, a meghívott szakmai előadók és zenei előadók tiszteletdíját.

Az étel és a szállás költésgeit a részvételi díj nem tartlamazza. Igény esetén a helyszínen 8 férőhelyig emeletes ágyakat, ezen felül sátorhelyeket tudunk biztosítani. Az étekezést az egyéni igények felmérését követően, közös alapanyag beszerezéssel, és közös főzéssel oldjuk meg. Igény szerint egyénileg, főzéssel, a Balaton parton büfékben vagy ételrendeléssel.

2025-08-06
2025-08-10
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
Ákos Levente, Bóka Krisztina, Krász Kíra, Legát Franciska, Nagy Izabella, Németh Domonkos Tamás, Nényei Lujza, Orosz Fanni, Regős Benedek, Szalai Dániel, Tóth Emese, Tóth Richárd, Varga Domonkos, Váczi Lilla és Zellei Boglárka Éva

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai az év nagy részében kevés időt tudnak együtt tölteni. Mindenkit leköt a saját munkája, van, aki külföldön él, különböző kötelezettségek nehezítik a közös programok szervezését. Rendszeres jelenet, hogy két FFS tag bemutatkozik egymásnak, pedig esetleg egy éve már, hogy tagjai a Stúdiónak. Ezért a helyzetért senki nem hibáztatható, viszont a Kővágóörsi Alkotótábor csapatoknak szóló kiírásakor megláttuk a lehetőséget a szituációban: nem jártunk még Kővágóörsön, és ha őszinték akarunk lenni, nem ismerjük egymást, de összeköt a médium iránti érdeklődés és elhivatottság. Kővágóörsi jelenlétünk lényege a kérdésfeltevés lenne magunk számára: mit kezd egymással tíz idegen egy ismeretlen helyen, ha pár nap múlva kiállítást kell rendezniük? Hogyan lehet közösen alkotni, a modern művészettörténet nagy részét meghatározó egyéni zsenialitás keresése helyett a másikkal összhangba kerülve létrehozni valamit? Magukkal a művekkel is ezekre a kérdésekre keresnénk a választ, véletlenszerűen egymás mellé rendelt párokban. Augusztus hónapban érünk rá a legtöbben a legnagyobb eséllyel. Fodor Dániel János tagunk, aki gondnok és laborvezető minőségben lesz jelen, szükség esetén kiegészíti a létszámot, hogy párokba tudjunk állni.

2025-08-25
2025-08-31
Gipsz Jakab Újrateremtés
Potyók Sára, Dóka Gábor, Estrella Dora Katona, Garancsi Tilda, Hitre Imola, Peczár Henriett és Simon Iringó

A Gipsz Jakab csoport egy alkotó társaság, amely egy fiktív identitás felfedezésével foglalkozik. A következő nézőpont ennek a lénynek az egszisztenciális vizsgálata lenne, bizonyos túlélés vagy együttélés a természettel. Különböző alap kérdésekre reagálva rapid módon, csoportosan dolgozzuk ki ezekre a válaszainkat.

BŐVEBB INFO

A különböző médiumokban alkotó tagok az alap kérdésekre válaszolnak több képzőművészeti műfaj technikáit használva a pl.: fotó, videó, festés, installáció, landart/ happening stb.

2025-02-22
A hasbeszélő autóaligátor tótágasa főműsoridőn kívül - performance
Zöllner Zita és Szőke Gergely Lukács
2025-02-07
2025-02-09
BRO'S
Juhász Péter, Tábor Iván, Szekeres Attila, Pongor Csaba és Bán Gergely

Ezeken a filmklubokon igyekszünk értelmet és értéket feltárni változó minőségű filmalkotásokban. Provokatív módon előnyben részesítjük a trash és horror műfajokat, közös műhelymunka keretében igyekszünk rámutatni arra, hogy nem minden nem arany, ami nem fénylik. A műalkotás közös megtekintése közben és után oldott hangulatban, változatos szempontok alapján reflektálunk a film különböző szintjeire. Ezek a szempontok nincsenek előre meghatározva, mindenki saját, hozott anyagból, saját vonatkoztatási rendszere alapján reflektálja a látottakat. Legyen az mikroelemzés néhány másodperces jelenetről vagy akár egyetlen, kimerevített filmkockáról, legyen az mélyenszántó gondolatmenet a film beágyazódásáról kultúránkba, lélektanunkba, spiritualitásunkba, társadalmi berendezkedésünkbe, minden hozzászóló reflexióit örömmel várjuk a foglalkozások során.

2024-10-21
2024-10-23
Táncz 3X
Jobbágy Bernadett és Magyari Zsolt

Artus Studio // Sztereoszkopikus 3D filminstalláció: A három csatornán összehangolt vetítésként látható sztereoszkopikus filmet a nyitvatartási időben folyamatos loop-ként vetítjük. Az installációban töltött idő nem meghatározott, a teljes élmény (a film hossza) közel 40 perc. Nyitvatartási időben bármikor várunk szeretettel. A megvásárolt jegy egész napra érvényes, ezáltal a film befogadására, a képek terében való elidőzésre egyéni ritmusban és módon nyílik lehetőség. A műről 1901-ben mutatták be ’A táncz’ című első egész estés magyar filmet, amely ismeretterjesztő formában dolgozta fel a tánc addigi történetét. Ez a film elveszett, de az ötlete adta nekünk a kiindulópontot, hogy a testek emlékezetén keresztül életre keltsük, ami ezután történt, és a 20. század, illetve a közelmúlt mozgásművészetének történetét egy háromcsatornás sztereoszkopikus 3D installációban megjelenítsük. Öt különböző korú táncos, egy koreográfus és egy operatőr párbeszédéből megszületett egy jelenkori mozgás loop, egy koreografikus mozgókép, melyben a sztereoszkopikus 3D technológiával rögzített testi jelenlét és a zene révén merülhetünk el a magyar tánctörténetben. Nem célunk a dokumentarista megközelítés, inkább az előadók mozgásemlékezetében hordozott személyes tánctörténetet és a társadalmi folyamatoknak a színpadi tánc átalakulásában tetten érhető lenyomatait kutatjuk. A változást forma és reprezentáció, valamint érzékelés és részvétel között. Tétje, hogy ezen keresztül hogyan tudsz találkozni a saját valóságoddal, a jelen pillanat terében és idejében. Stáb Alkotó-előadók: Gál Eszter, Horváth Attila, Jarovinszkij Vera, Kálmán Ferenc, Kiss Rebeka Petra Zene: Tóth Szabolcs Rendező: Jobbágy Bernadett, Magyari Zsolt Koreográfus: Jobbágy Bernadett Operatőr, sztereographer: Magyari Zsolt Vágó: Jobbágy Bernadett, Magyari Zsolt Világítástechnika: Kocsis Gábor Coloring: Borbély Viktor Rig-technikus: Szamos Márton Focus puller: Diósy Mihály Grip: Kása Gergely További közreműködők: Bán Gergely, Cserkúti Viola, Dankó Minka, Gillay Virág, Járdány Bori, Madaras Kincső, Szabó Emily, Szandtner Dániel, Tóth Teodóra Werk fotó: Mederos Antonio

2024-10-18
2024-10-20
BRO'S
Juhász Péter, Tábor Iván, Szekeres Attila, Pongor Csaba és Bán Gergely

Ezeken a filmklubokon igyekszünk értelmet és értéket feltárni változó minőségű filmalkotásokban. Provokatív módon előnyben részesítjük a trash és horror műfajokat, közös műhelymunka keretében igyekszünk rámutatni arra, hogy nem minden nem arany, ami nem fénylik. A műalkotás közös megtekintése közben és után oldott hangulatban, változatos szempontok alapján reflektálunk a film különböző szintjeire. Ezek a szempontok nincsenek előre meghatározva, mindenki saját, hozott anyagból, saját vonatkoztatási rendszere alapján reflektálja a látottakat. Legyen az mikroelemzés néhány másodperces jelenetről vagy akár egyetlen, kimerevített filmkockáról, legyen az mélyenszántó gondolatmenet a film beágyazódásáról kultúránkba, lélektanunkba, spiritualitásunkba, társadalmi berendezkedésünkbe, minden hozzászóló reflexióit örömmel várjuk a foglalkozások során.

2024-10-05
A Bence kalandjai
- videó klipp session forgatás
Jobbágy Bence, Bartek-Rozsnyói Judit, Günsberger Ákos, Szeifert Bálint, Takács Noémi, Szombath Máté, Kleb Máté, Bartek Zsolt és Szabó Dániel Ferenc

Jobbágy Bence – gitár, ének, Bartek-Rozsnyói Judit – hegedű, Günsberger Ákos – gitár, Szeifert Bálint – nagybőgő, Takács Noémi – ének, Videó: Szombath Máté, Világosító: Kleb Máté, Hangfelvétel: Bartek Zsolt, Hangutómunka: Szabó Dániel Ferenc

https://keretblog.hu/krusovszky-denes-verseinek-feldolgozasaval-jott-az-a-bence-kalandjai-uj-albuma-premier/
https://wmmd.lnk.to/ABencekalandjai_Zsurlok
https://www.atv.hu/videok/kulonleges-koncert-februar-28-an-a-magyar-zene-hazaban/
https://hvg.hu/kultura/20241029_Krusovszky-Denes-versebol-irt-dalt-A-Bence-kalandjai?fbclid=IwY2xjawGNxg9leHRuA2FlbQIxMQABHeut2X4eyR2SdZt7LnJ4ovv_qtwxGdqPAYSTXWRs_tSvsgqnbfY_A3ghHA_aem_Kxyb2HCagocd4ANlKWe4CA

2024-09-28
Fazekas vályogkemence avató - első égetés
Vig Alíz
2024-09-10
Mákó Rozi és Porteleki Áron

Az analóg fotótechnikával foglalkozó workshop eredményeinek zárókiállítása után este nyolc órától Mákó Rozi és Porteleki Áron duóját hallhatjátok a Kővágóörs Alkotótábor galéria helységében!

2024-08-19
2024-08-25
LZPIJGLP
Almásy Ivor, Borbély Zita, Donnák János, Gallov Péter, Jagicza Patrícia, Kristóf Gábor, Martin Chamostra és Takács Lídia
2024-08-15
2024-08-18
Gipsz Jakab _ Újrateremtés
Potyók Sára, Dóka Gábor, Estrella Dora Katona, Garancsi Tilda, Hitre Imola, Peczár Henriett és Simon Iringó

A Gipsz Jakab csoport egy alkotó társaság, amely egy fiktív identitás felfedezésével foglalkozik. A következő nézőpont ennek a lénynek az egszisztenciális vizsgálata lenne, bizonyos túlélés vagy együttélés a természettel. Különböző alap kérdésekre reagálva rapid módon, csoportosan dolgozzuk ki ezekre a válaszainkat. A három-négy nap alatt a kolletktíva friss, lendületes közös alkotó élményből merítkezik, ahol párokban és együtt közösen dolgozunk. A különböző médiumokban alkotó tagok az alap kérdésekre válaszolnak több képzőművészeti műfaj technikáit használva a pl.: fotó, videó, festés, installáció, landart/ happening stb.

2024-08-09
Extremely Quiet and Incredibly Far
Jobbágy Bernadett, Kovács Emese és Mákó Rozi

Rezidencia záróelőadás // Folytatva a 2023-ban megkezdett kutatást, az Incredibly csapata – két táncos és egy zenész – a mozdulatok és a hangok, elektronika és test-zaj, átjárható szerepek és egymásra hatás, horizontális erőtér tematikáján belül mozog tovább. Használjuk a helyszín adta inspirációkat, a közös időt és figyelmet, az emlékeinket és a vágyainkat, félelmeket, és az árnyékainkkal való szembenézés aktusát.

2024-08-08
Vándorfényképész - archaikus technikák a fotózásban
Laczkó Péter

Laczkó Péter vándorfényképész ambrotípia eljárással készít képet. Az eljárás másik neve üveglemezes nedves kollódiumos direktpozitív eljárás. Aki résztvesz a folyamatban beleszippanthat abba a fotográfiába, ami a XIX. század közepétől majd 20 éven át volt népszerű eljárás nemcsak a vándorfotográfusok körében. Az alkohol- és éterszaggal együtt látványos bemutatást kapnak az autentikus fényképészeti módszerről. Hála egy nagyon korszerű hajszárítónak a résztvevők alig fél óra elteltével már készhez is kaphatják az egy példányos üvegképet.

2024-08-06
Eperjesi Ágnes előadása az analóg fényérzékeny technikák világában
Eperjesi Ágnes
2024-08-05
2024-08-11
Analóg Fotó WS - Kézzelfogható fényképek hete
Ákos Levente, Fodor Dániel, Laczkó Péter és Eperjesi Ágnes

A workshop során a résztvevők megismerkedtek és elsajátították a fekete-fehér analóg fényképezés elméleti és gyakorlati alapjait, a film befűzésétől kezdve egészen a lenagyított papírképek elkészítéséig. A foglalkozás nemcsak a technikai alapok elsajátítására adott lehetőséget, hanem a konceptuális fotográfiai gondolkodás megismerésére és alkalmazására is a gyakorlatban. A workshop záróeseményeként egy közös kiállítást rendeztünk, ahol a résztvevők munkái bemutatásra kerültek, így valódi kiállítási helyzetben is kipróbálhatták magukat. Vendégünk volt Eperjesi Ági és Laczkó Péter, kik a fotogram és az ezüstkollodiumos technikákkat ismertették a résztvevőkkel. Szakmai vezető: Ákos Levente és Fodor Dániel

2024-07-29
A Táj fogalma és értelmezése az építészetben
Beke András

Beke András építész, az RJZS Architects alapító tagja, a MOME építészképzésének óraadója és a MÉSZ legfiatalabb elnökségi tagja a magyarországi kilátókról tartott előadást az építészeti tábor második napján, amely a TÁJ fogalmának vizsgálatára fókuszált. Előadásában a természet és az ember kapcsolatát, valamint a táj szemlélésének szerepét elemezte a kilátók perspektívájából. Kiemelte, hogy a táj a természet metaforájaként értelmezhető, és bemutatta, hogyan alakult ki ez a fogalom az építészetben. Gondolatai inspiráló módon világítottak rá arra, hogy a kilátók nem csupán építészeti alkotások, hanem a táj befogadásának eszközei is.

2024-07-29
Öt munka lassítva
Bene Tamás

Bene Tamás építész 'Öt munka lassítva' című doktori munkájának bemuitatásával tartott inspiráló előadást, arról, hogy hogyan befolyásolja az idő az építészet minőségét, és milyen szerepet játszik a türelem, az alapos tervezés egy-egy építészeti projekt során. A prezentáció öt konkrét munkán keresztül mutatta be a lassítás építészeti jelentőségét, rávilágítva arra, hogy a hosszabb tervezési és kivitelezési folyamat miként segítheti a fenntarthatóbb és értékállóbb épületek létrejöttét. https://epiteszforum.hu/ot-munka-lassitva--konyvbemutato
https://www.magyarkonyvtervezes.hu/books/ot-munka-lassitva

2024-07-28
Történelmi kertek és tájkertek
Jauernik Zsófia

A Kővágóörs Alkotótábor építészeti programjának első napján Jauernik Zsófi a történelmi kertek és tájkertek világába nyújtott betekintést. A művészettörténet,és kertépítésfilozófia szemszögéből izgalmas példákon keresztül mutatta be a kertművészet fejlődését, a különböző korszakok jellegzetes kerttípusait, valamint azok építészeti és természeti összefüggéseit. Az előadás során szó esett a barokk és angolkert stílusjegyeiről, a magyar kastélykertek sajátosságairól, valamint a tájképi kertek természetközeli megoldásairól. Külön hangsúlyt kapott a történeti kertek megőrzésének és újragondolásának kérdése, valamint a kortárs tájépítészet kihívásai.

2024-07-28
2024-08-04
Építészet x Alkotótábor VII
Jauernik Zsófia, Beke András, Bene Tamás, Guba Ilka és Polgárdi Ákos

Az építészeti témájú alkotótábor hetedik alkalommal került megrendezésre a Kővágóörsön, amelynek ezúttal a táj és az ember kapcsolata volt a témája. A workshop során a nyolc résztvevő lehetőséget kapott a tábor műhelyeinek megismerésére és különböző alkotási technikák kipróbálására. A tábor felépítése naponta változó műhelyekre épült, így a résztvevők minden nap új technikákat próbálhattak ki. Az egyes napokat különböző szakmai vezetők irányították, akik saját területükön vezettek workshopokat, melyek egymásra épültek. A szakmai vezetők között szerepeltek a következő szakemberek: Jauernik Zsófia, építész, műemlékvédelmi szakmérnök és képzőművész, aki a tábor első napján vezetett workshopot. Beke András, építész és az RJZS Architects alapítója, aki a második nap programját irányította. Bene Tamás, építőművész, aki az Öt munka, lassítva című könyv szerzője, és a harmadik napon tartott workshopot. Guba Ilka, fotóművész és a Pécsi József ösztöndíjas, aki a negyedik napot vezette. Polgárdi Ákos, tervezőgrafikus, aki a SUBMACHINE grafikai stúdió alapítója és a Magyar Könyvtervezés díj alapítója, aki az ötödik napon tartott workshopot. A résztvevők a tábor alatt megismerkedtek a grafikai, fotó-, makett- és faműhelyekkel, ahol lehetőségük volt saját munkáik elkészítésére. A program során szakmai előadások és zenei előadások is színesítették a tábor tematikáját. A hét végén, a tábor nyilvános zárónapján, kiállítást rendeztek a tábor műhelyeiben készült alkotásokból, amelyeket dokumentáltak, és később terveztek publikálni.

2024-07-26
Ágoston Béla szólókoncert
Ágoston Béla

Ágoston Béla sokoldalú zenész, aki mind a népzenében, mind a jazzben közreműködéséről ismert. Ének-zene szakos tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetemen végezte 1992-ben. Ágoston multiinstrumentalistaként szaxofonon, klarinéton, dudán és számos más hangszeren játszik. Számos zenei projektben vett részt, többek között a Dél-alföldi Szaxofonegyüttesben, az Ágoston Kvartettben és az Ágoston Küntettben. Munkáiban gyakran ötvözi a hagyományos magyar és zsidó népzene elemeit a dzsesszel, bemutatva innovatív zenei megközelítését.

2024-07-23
2024-07-27
3D WS - Sztereoszkópikus film
Magyari Zsolt

A sztereoszkópikus 3D film műhely célja volt, hogy a résztvevők elméleti és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a sztereoszkópikus képalkotásban. A tábor nemcsak magyar, hanem külföldiek résztvételével zajlott, akik rendezők, operatőrök, animációs filmkészítők és fotográfusok voltak, és akik érdeklődtek a 3D filmkészítés iránt. A workshop angol nyelven zajlott. A műhelyben a résztvevők először elméleti bevezetőt kaptak a sztereoszkópikus filmkészítés alapjaiba, beleértve az emberi látást, a 3D gondolkodást és a 3D kamerarendszerek működését. A következő napokon gyakorlatban is kipróbálhatták a sztereoszkópikus filmkészítést, beleértve a konvergenciát, az interaxiális távolságot, valamint a mélységtartomány kezelését. A tábor célja az volt, hogy a résztvevők megértsék, hogyan szolgálhatja a sztereoszkópiás kép a filmdramaturgiát és a filmélményt. A workshopokat Magyari Zsolt, tapasztalt operatőr, sztereográfus és fotográfus vezette, aki számos nemzetközi produkcióban dolgozott. A tábor gyakorlati részében a résztvevők csúcskategóriás 3D kamerarendszert használhattak, beleértve az Alpha 3D Riget és Alexa Mini kamerákat, Zeiss Ultra Prime objektívekkel. Az alkotás során a résztvevők sztereoszkópiás jeleneteket készítettek, és az utómunka során 3D vágást és anaglif sztereoszkópiás fotók készítését is gyakorolhatták. A tábor emellett lehetőséget biztosított a résztvevők számára, hogy este 3D filmeket nézzenek, és a tábor vége felé, egy kiállításon bemutassák az elkészült munkákat. Az esemény célja a sztereoszkópiás filmkészítés iránti érdeklődés növelése és a filmes szakemberek közötti nemzetközi együttműködés elősegítése volt.

2024-07-19
Beszélgetés Néma Júliával - archaikus és modern kemencék
Néma Júlia

„Julia Nema Budapesten élő képzőművész, porcelán- és kerámiatervező, akit olyan jelentős nemzeti díjakkal ismertek el, mint a Magyar Formatervezési Díj (2003) és a Ferenczy Noémi-díj (2013). Munkáit a képzőművészet, a design és a kézművesség egyedülálló harmóniája jellemzi. Ő az alapítója Magyarország egyik vezető kerámiastúdiójának, amely az első és egyetlen olyan vállalkozás az országban, amely magas hőmérsékletű fatüzelésű kemencét használ műalkotások és használati tárgyak professzionális készítéséhez. Julia Nema művészi hitvallását jelentős kelet-nyugati tapasztalatok formálták, hidat teremtve a konstruktivizmus és a betonművészet, a távol-keleti esztétika, az európai design és a helyi kerámia hagyományok között. Mesterei közé tartozik Fajó János (1937-2018) festő- és szobrászművész, valamint Frederick L. Olsen keramikusművész és kemencetervező. Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával Nema Júlia folytatja a természetes források, mint az agyag, a talaj, a kőzetek és az ásványok kutatását szerte az országban egy fenntartható művészeti gyakorlat érdekében, egyedi eredményekkel. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjának részeként megrendezésre kerülő önálló kiállítása ennek az interdiszciplináris és kultúrák közötti projektnek az eredményét mutatja be. Úttörő, egyedi készletekkel Julia Nema megújította a kortárs magyar gasztronómia tálalási és tálalási módjait. Magánmegbízások mellett kiterjedt ügyfélköréhez tartozik a Michelin-csillagos SALT Budapest, 42 Restaurant és Babel Budapest (2016-2020) éttermek, valamint a Laurel Budapest, a Turai Botaniq Kastély és a Salon, a New York Palace Budapest egykori fine dining helyszíne, és még sokan mások. Julia Nema a fatüzelésű kerámiáról szóló monográfia szerzője („Fired Up High”, 2013), amely úttörő kiadvány a témában magyar nyelven. A szobrokat, domborműveket, használati tárgyakat, festményeket, szitanyomatokat és fotogramokat felölelő munkáit Amerikától Európán át Japánig széles körben állították ki. Rendszeres résztvevője konferenciáknak és szimpóziumoknak világszerte, és nemzetközi folyóiratokban publikál. Julia Nema 2012-ben szerzett doktori fokozatot (PhD/DLA), és jóval több mint egy évtizedes oktatói tapasztalattal rendelkezik a felsőoktatásban különböző egyetemeken.” https://julianema.com/about

2024-07-16
Vályog kerámiaégető kemence építése Szalai László keramikussal
Szalai László

Személyében egy igaz lokálpatriótát köszöntött Rákoscsaba-Újtelep, aki akkor sem felejtkezik meg szûkebb hazájáról, ha nemzetközi sikerei talán elcsábítanák. Az életútja során nemzetközi kiállításokat megjárt és díjak sorát elnyert szelíd, visszafogott mûvésznek egyetlen kültéri alkotása van kerületünkben, de az is itt nálunk: a játszótéri ivókút, a Tyúkanyó. Ez a mûvésztanár, ha kellett, szóval és tettel is megverekedett Újtelep környezeti tisztaságáért, s a Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület elnöksége egy elkötelezett környezetvédõt is megismerhetett a keramikusban a szomszédos szemétbánya bezárásáért folytatott küzdelemben. Személyében tehát egy jó ember kapott díjat, aki ezt követõen roppant szerény szûkszavúsággal válaszolt a képviselõi méltatásra. A felé áramló szeretet roppant boldoggá tette.

2024-07-12
Boom'n Bang
Hock Ernő és Gyárfás Attila

A gödörégetős kísérelti kerámia workshop megnyitójaként Hock Ernő és Gyárfás Attila duóját, hallhatjátok a Kővágóörs Alkotótábor galéria terében! A szabad improvizatív zene, egy olyan nyelv, gondolatiság vagy gyakorlat, amit itthon Szabados György óta, már több generáció óta beszélünk. Ez a koncert egy jó lehetőség közelebb kerülni az alapokhoz. Hock Ernő - nagybőgő Gyárfás Attila - dob A Boom'n'Bang névre keresztelt duó debüt lemeze a PrePost Records gondozásában Eruption címen jelent meg 2024 januárjában: https://boomnbang.bandcamp.com/album/eruption

2024-07-12
2024-07-20
Neolitikus Gödörégetés - Kerámia WS
Víg Aliz

A 2024-es gödörégetős kerámia tábor résztvevői kerámia alkotásokat készítettek Tapolcai Városi Múzeumban található 5000 éves neolitikus hombár (gabona tároló edény) konnotációi alapján. A tábor során a gödörégetéses technológia alkalmazásával, a környék formavilágából inspirálódva hozták létre műveiket. A táborban meghívott vendégelőadók, fiatal keramikusok és helytörténészek biztosították a szükséges ismereteket és inspirációt a résztvevők számára. A műhely célja az volt, hogy a résztvevők gyakorlati tapasztalatot szerezzenek a kerámiakészítés ősi művészetében, különös figyelmet fordítva a neolitikum időszakában elterjedt technikákra és stílusokra. A táborba művészeket, keramikusokat, fazekasság iránt érdeklődőket és művészeti intézmények hallgatóit várták, és minden szinten, kezdőktől a profikig, nyitottak voltak a résztvevők számára. A gödörégetés a legrégebbi ismert kerámia égetési módszer, amelyet a tábor során alkalmaztak. A kiégetetlen edényeket egy gödörbe helyezték, ahol különféle éghető anyagokkal, mint fa, forgács és szárított trágyák, körbehelyezték őket, hogy színes mintákat és felületeket érjenek el. A folyamatot gondosan kellett figyelemmel kísérni, mivel rengeteg lehetőség volt a hibázásra. A tábor célja nemcsak a technika elsajátítása volt, hanem a kísérletezés és az alkotói folyamat mélyebb megértése is. A tábor 9 napján a résztvevők elméleti előadásokat hallgattak, valamint gyakorlati tapasztalatot szereztek az agyagmegmunkálás és égetés terén. A hét végére egy kiállítást rendeztek be, amelyen bemutatták az elkészült alkotásokat. A tábor zárónapján a résztvevők érzékeny búcsúval és rövid beszélgetéssel zárták le a közös alkotóélményt.

2024-07-05
2024-07-08
Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója
Ákos Levente, Bóka Krisztina, Krász Kíra, Legát Franciska, Nagy Izabella, Németh Domonkos Tamás, Nényei Lujza, Orosz Fanni, Regős Benedek, Szalai Dániel, Tóth Emese, Tóth Richárd, Varga Domonkos, Váczi Lilla és Zellei Boglárka Éva

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának tagjai az év nagy részében kevés időt tudnak együtt tölteni. Mindenkit leköt a saját munkája, van, aki külföldön él, különböző kötelezettségek nehezítik a közös programok szervezését. Rendszeres jelenet, hogy két FFS tag bemutatkozik egymásnak, pedig esetleg egy éve már, hogy tagjai a Stúdiónak. Ezért a helyzetért senki nem hibáztatható, viszont a Kővágóörsi Alkotótábor csapatoknak szóló kiírásakor megláttuk a lehetőséget a szituációban: nem jártunk még Kővágóörsön, és ha őszinték akarunk lenni, nem ismerjük egymást, de összeköt a médium iránti érdeklődés és elhivatottság. Kővágóörsi jelenlétünk lényege a kérdésfeltevés lenne magunk számára: mit kezd egymással tíz idegen egy ismeretlen helyen, ha pár nap múlva kiállítást kell rendezniük? Hogyan lehet közösen alkotni, a modern művészettörténet nagy részét meghatározó egyéni zsenialitás keresése helyett a másikkal összhangba kerülve létrehozni valamit? Magukkal a művekkel is ezekre a kérdésekre keresnénk a választ, véletlenszerűen egymás mellé rendelt párokban. Augusztus hónapban érünk rá a legtöbben a legnagyobb eséllyel. Fodor Dániel János tagunk, aki gondnok és laborvezető minőségben lesz jelen, szükség esetén kiegészíti a létszámot, hogy párokba tudjunk állni.

2024-06-29
Mákó Rozi és Czitrom Ádám

Az 'AT x Aquafortis' kísérleti rézkarc és képgrafika tábor zárókiállítása után Mákó Rozi és Czitrom Ádám duóját hallhatjátok a Kővágóörs Alkotótábor pincéjében! Nagyszerű és sokat látott muzsikusok mindketten külön-külön is, így nagyon kíváncsiak vagyunk mit hoz létre együttállásuk! Mákó Rozi - elektronika Czitrom Ádám - gitár és elektronika

2024-06-24
2024-06-30
Experimentális Rézkarc és Aquatinta workshop
Sztranyák Zsófia, Nádas Alexandra és Nagy Gábor

A 2024-es Képgrafika tábor célja a rézalapú nyomtatási eljárások mélyebb megismerése és a kísérletezés volt. A résztvevők alapvető technikákkal (hidegtű, rézkarc, akvatinta, reservage, vernis mou) dolgozhattak, de olyan összetettebb eljárásokkal is megismerkedhettek, mint a réz-fotogram vagy heliogravure, amelyek fényérzékeny anyagok expozícióján alapulnak. Egyedülálló lehetőséget kaptak arra is, hogy galvanikus úton, árammal végezhessék el a maratást, a vaskloridos maratás helyett. A tábor célja az volt, hogy a résztvevők egy héten át kísérletezzenek a különböző grafikai eljárásokkal, és egy jól kidolgozott, kiállítható műalkotást hozzanak létre. A napi közös konzultációk során szakmai vezetők segítették a munkák fejlődését, miközben a résztvevők fokozatosan kibővítették választott koncepciójukat. A hét folyamán lehetőség volt a rézmegmunkálás különböző technikáinak elsajátítására, valamint a vendégelőadók, Nádas Alexandra és Nagy Gábor tapasztalatainak megismerésére. A tábor során a résztvevők a választott témák mentén dolgoztak, és folyamatosan konzultáltak a szakmai vezetőkkel, hogy terveiket véglegesen kialakíthassák. A hét végén a legjobban sikerült munkákat egy nyilvános zárókiállításon mutatták be, amelyet egy koncert is kísért, így a tábor záróeseménye valódi művészeti élményt kínált a résztvevők számára. A tábort Sztranyák Zsófi, a tervezőgrafika és képgrafika terén szerzett tapasztalatokkal rendelkező szakember vezette.

2024-06-10
2024-06-14
Extremely quiet and incredibly far
- sonic dance performance
Jobbágy Bernadett, Kovács Emese és Mákó Rozi

Csapatunk egy – a kortárstánc szakmára egyébként jellemző módon –, projekt alapon működő, ennek az előadásnak a létrehozására alakult átmeneti társulat. Extremely Quiet and Incredibly Far címen egy szonikus tánc-performanszot tervezünk létrehozni szlovák és magyar koprodukcióban. A munkafolyamat első intenzív fázisaként képzeljük el a Kővágóörs Alkotótábor keretében megvalósított egy hetes rezidenciát, melynek keretében elsősorban digitális és analóg hangokkal, saját hanggal és a hangok alapján vagy azokkal párhuzamosan születő mozgásokkal való kísérletet, kutatást számára szeretnénk teret biztosítani. Rezidenciára alkalmas időszak: 2023. szeptember Résztvevő alkotók: Jobbágy Bernadett, Kovács Emese, Mákó Rozi, Eva Urbanová Az alkotó résztvevők közül az ötlet Emese és Bernadett közös érdeklődéséből nőtt ki, mely egy 10 évre visszanyúló ismeretségén és korábbi együttműködéseken alapul – első közös munkájuk pl. a Sequestered sound címen, 2013-ban létrehozott szóló. A projektbe bevont zenész (Mákó Rozi) és táncos (Eva Urbanova) pedig más projektek megvalósításakor kerültek az alkotókkal kapcsolatba. Az előadás létrehozását a 2023/24-es évadban tervezzük, bemutató 2024 tavaszán várható a pozsonyi PAKT Kultúrne Centrum-ban. A befogadó helyszín sem klasszikus tánctér pl. abban az értelemben, hogy a padlója kemény burkolat, ami az előadás alkotói koncepciójával nem ellentétes, hiszen az előadás létrehozásakor fontos szempont, hogy változatos terekben (tehát a rugalmas táncpadló és balettszőnyeg meghatározottságából kilépve) tudjuk majd játszani a darabot. Ilyen értelemben a Kővágóörs Alkotótábor épülete alkalmas helyszín, hiszen a munkához nem feltétel táncterem megléte a rezidencia helyszínén. Bővebben az előadásról: A táncosok és az elektronikus zenész az analóg hangok (a mozgás, a ruhák, a tér hangjai) és a digitálisan előállított hangok közötti párbeszéd révén egy szándékosan alulvilágított térbe invitálják a közönséget, egy közös meditatív utazásra, ahol elsősorban a hallás és az egész testen keresztül történő érzékelés kap teret – a fókuszált látás helyett, tehát az előadást ez esetben nem „megnézni” érdemes. Át tudom-e írni mások zaját a csendemmel? Van-e hierarchia a hang és a csend között, vagy kiegészítik egymást? Mit jelent túlkiabálni valamit? És megtörni a csendet? Lehet-e egymást teljes mértékben érzékelni az általunk létrehozott hangokon keresztül? Az előadás létrehozásakor a rugalmasan értelmezett előadói szerepeket (zenész és/vagy táncos), és a nézőben előidézett zsigeri élmények indukálását szem előtt tartva dolgozunk. Formailag egy kísérleti esztétikájú, készre polírozott helyett frissen tartott, az installáció és a színházi előadás közti performanszot képzelünk, mely során a frontális befogadói helyzettel ellentétben a nézők (befogadók) körülfogják az előadókat, az előadók közel vannak a befogadókhoz, a polarizált és hierarchikus viszony (szórakoztatás vagy informálás) helyett pedig egy közös platform élményét keressük.

2024-05-31
2024-06-02
BRO'S
Juhász Péter, Tábor Iván, Szekeres Attila, Pongor Csaba és Bán Gergely

Ezeken a filmklubokon igyekszünk értelmet és értéket feltárni változó minőségű filmalkotásokban. Provokatív módon előnyben részesítjük a trash és horror műfajokat, közös műhelymunka keretében igyekszünk rámutatni arra, hogy nem minden nem arany, ami nem fénylik. A műalkotás közös megtekintése közben és után oldott hangulatban, változatos szempontok alapján reflektálunk a film különböző szintjeire. Ezek a szempontok nincsenek előre meghatározva, mindenki saját, hozott anyagból, saját vonatkoztatási rendszere alapján reflektálja a látottakat. Legyen az mikroelemzés néhány másodperces jelenetről vagy akár egyetlen, kimerevített filmkockáról, legyen az mélyenszántó gondolatmenet a film beágyazódásáról kultúránkba, lélektanunkba, spiritualitásunkba, társadalmi berendezkedésünkbe, minden hozzászóló reflexióit örömmel várjuk a foglalkozások során.

2023-11-24
2023-11-26
BRO'S
Juhász Péter, Tábor Iván, Szekeres Attila, Pongor Csaba és Bán Gergely

Ezeken a filmklubokon igyekszünk értelmet és értéket feltárni változó minőségű filmalkotásokban. Provokatív módon előnyben részesítjük a trash és horror műfajokat, közös műhelymunka keretében igyekszünk rámutatni arra, hogy nem minden nem arany, ami nem fénylik. A műalkotás közös megtekintése közben és után oldott hangulatban, változatos szempontok alapján reflektálunk a film különböző szintjeire. Ezek a szempontok nincsenek előre meghatározva, mindenki saját, hozott anyagból, saját vonatkoztatási rendszere alapján reflektálja a látottakat. Legyen az mikroelemzés néhány másodperces jelenetről vagy akár egyetlen, kimerevített filmkockáról, legyen az mélyenszántó gondolatmenet a film beágyazódásáról kultúránkba, lélektanunkba, spiritualitásunkba, társadalmi berendezkedésünkbe, minden hozzászóló reflexióit örömmel várjuk a foglalkozások során.

2023-09-04
2023-09-09
Építész Szakkoli x NAIV
Varga Liza és Csanády Anna
2023-08-27
2023-09-03
AT x Sedmikrásky
Lázár Dóra és Jonne Vaisanen
2023-08-21
2023-08-27
A Boltív és a Hatkrajcáros
Bán Márton

A nyílt alkotóhét célja az önálló és kooperatív alkotásra való lehetőség biztosítása volt, ahol a résztvevők különböző képalkotási eljárásokkal ismerkedhettek meg. A program csúcspontja a hétzáró esemény volt, amikor az elkészült munkákat bemutatták egy kiállításon. A résztvevők a heliogravűr és az analóg fotómontázs, valamint fotó alapú kollázs technikákat próbálhatták ki, emellett lehetőségük volt rézkarcolást, filmelőhívást és nagyítást alkalmazni. A saját témák és technikák bevonása is lehetővé tette a személyes alkotói kifejezésmódokat. Az elkészült műveket egy zine formájában szerették volna összefűzni, hogy az esemény történetét narrálják. A tábor témáját a tavaszi aláalapozás során felfedezett faragott vörös homokkő darabok és egy 1800-as dátumú réz hatkrajcáros inspirálta. A hét folyamán az egyik kiemelt feladat az volt, hogy a résztvevők közösen telepítsék a négy, nehéz vörös homokkő tömböt, ami igazi csapatmunkát igényelt. Az alkotóhét igazi szellemi feltöltődést, közösségi alkotást és élményeket kínált a résztvevők számára.

2023-08-11
2023-08-15
Extremely quiet and incredibly far
- sonic dance performance
Jobbágy Bernadett, Kovács Emese és Mákó Rozi

Csapatunk egy – a kortárstánc szakmára egyébként jellemző módon –, projekt alapon működő, ennek az előadásnak a létrehozására alakult átmeneti társulat. Extremely Quiet and Incredibly Far címen egy szonikus tánc-performanszot tervezünk létrehozni szlovák és magyar koprodukcióban. A munkafolyamat első intenzív fázisaként képzeljük el a Kővágóörs Alkotótábor keretében megvalósított egy hetes rezidenciát, melynek keretében elsősorban digitális és analóg hangokkal, saját hanggal és a hangok alapján vagy azokkal párhuzamosan születő mozgásokkal való kísérletet, kutatást számára szeretnénk teret biztosítani. Rezidenciára alkalmas időszak: 2023. szeptember Résztvevő alkotók: Jobbágy Bernadett, Kovács Emese, Mákó Rozi, Eva Urbanová Az alkotó résztvevők közül az ötlet Emese és Bernadett közös érdeklődéséből nőtt ki, mely egy 10 évre visszanyúló ismeretségén és korábbi együttműködéseken alapul – első közös munkájuk pl. a Sequestered sound címen, 2013-ban létrehozott szóló. A projektbe bevont zenész (Mákó Rozi) és táncos (Eva Urbanova) pedig más projektek megvalósításakor kerültek az alkotókkal kapcsolatba. Az előadás létrehozását a 2023/24-es évadban tervezzük, bemutató 2024 tavaszán várható a pozsonyi PAKT Kultúrne Centrum-ban. A befogadó helyszín sem klasszikus tánctér pl. abban az értelemben, hogy a padlója kemény burkolat, ami az előadás alkotói koncepciójával nem ellentétes, hiszen az előadás létrehozásakor fontos szempont, hogy változatos terekben (tehát a rugalmas táncpadló és balettszőnyeg meghatározottságából kilépve) tudjuk majd játszani a darabot. Ilyen értelemben a Kővágóörs Alkotótábor épülete alkalmas helyszín, hiszen a munkához nem feltétel táncterem megléte a rezidencia helyszínén. Bővebben az előadásról: A táncosok és az elektronikus zenész az analóg hangok (a mozgás, a ruhák, a tér hangjai) és a digitálisan előállított hangok közötti párbeszéd révén egy szándékosan alulvilágított térbe invitálják a közönséget, egy közös meditatív utazásra, ahol elsősorban a hallás és az egész testen keresztül történő érzékelés kap teret – a fókuszált látás helyett, tehát az előadást ez esetben nem „megnézni” érdemes. Át tudom-e írni mások zaját a csendemmel? Van-e hierarchia a hang és a csend között, vagy kiegészítik egymást? Mit jelent túlkiabálni valamit? És megtörni a csendet? Lehet-e egymást teljes mértékben érzékelni az általunk létrehozott hangokon keresztül? Az előadás létrehozásakor a rugalmasan értelmezett előadói szerepeket (zenész és/vagy táncos), és a nézőben előidézett zsigeri élmények indukálását szem előtt tartva dolgozunk. Formailag egy kísérleti esztétikájú, készre polírozott helyett frissen tartott, az installáció és a színházi előadás közti performanszot képzelünk, mely során a frontális befogadói helyzettel ellentétben a nézők (befogadók) körülfogják az előadókat, az előadók közel vannak a befogadókhoz, a polarizált és hierarchikus viszony (szórakoztatás vagy informálás) helyett pedig egy közös platform élményét keressük.

2023-07-11
2023-07-15
Your logo here
Gulyás Benedek, Mèszáros Lilla, Földi Viktor, Erdélyi Sarolta Ágnes és Tóth Teodóra
2023-06-20
2023-07-02
BRO'S
Juhász Péter, Tábor Iván, Szekeres Attila, Pongor Csaba és Bán Gergely

Ezeken a filmklubokon igyekszünk értelmet és értéket feltárni változó minőségű filmalkotásokban. Provokatív módon előnyben részesítjük a trash és horror műfajokat, közös műhelymunka keretében igyekszünk rámutatni arra, hogy nem minden nem arany, ami nem fénylik. A műalkotás közös megtekintése közben és után oldott hangulatban, változatos szempontok alapján reflektálunk a film különböző szintjeire. Ezek a szempontok nincsenek előre meghatározva, mindenki saját, hozott anyagból, saját vonatkoztatási rendszere alapján reflektálja a látottakat. Legyen az mikroelemzés néhány másodperces jelenetről vagy akár egyetlen, kimerevített filmkockáról, legyen az mélyenszántó gondolatmenet a film beágyazódásáról kultúránkba, lélektanunkba, spiritualitásunkba, társadalmi berendezkedésünkbe, minden hozzászóló reflexióit örömmel várjuk a foglalkozások során.

2023-05-26
2023-05-27
Rézkarc és akvatinta WS Bányay Annával
Bányay Anna

Pünkösd hétvégéjén lezajlott a Kővágóörs Alkotótábor rézkarc és foltmaratás workshopja! A kurzus során a résztvevők megismerkedtek a rézkarc készítés és nyomtatás folyamatával, a felhasznált anyagokkal, valamint a foltmaratás eljárásával – 2 x 4 órában. A kurzust Bányay Anna vezette, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán (2016), majd a tanár mesterképzés szakán (2017) végzett. Bővebb információ róla: https://banyayanna.hu/. Helyszín: 8254 Kővágóörs, Jókai Mór u. 65. Időpont: május 27. – szombat 10:00 – 19:00 (kifulladásig) Díj: 15.000 Ft/fő (a tiszteletdíjat és az alapanyagokat tartalmazta: rézlemez, festék, papír, alapozó, vegyszerek stb.) A workshop menete: Az első négy órában a résztvevők előkészítették a rézlemezt, kormozták, elkészítették a rajzolatot, majd maratták. A workshop második felében a foltmaratáshoz szükséges gyanta felvitelére, olvasztására, kazánlakkal történő maszkolására, majd ismételt maratására került sor. A nap végén előkészítették a papírt (méretre vágták, áztatták, itatózták), festékezték a rézlemezeket és nyomtatták a kész grafikákat. A résztvevők hozhattak saját ötleteket vagy vázlatokat, hiszen a rézkarcon nem lehetett radírozni. A kész munkákból vasárnap egy pop-up kiállítás is létrejött, amely a program nyilvános része volt. Kinek szólt? Bárkinek, akit érdekelt és szívesen készített saját kezűleg rézkarc nyomatokat. Mivel éles eszközökkel és maró anyagokkal dolgoztak, a munka elmélyült figyelmet igényelt, így nem volt gyerekbarát program. A jelentkezés az info@kovagoorsalkototabor.hu e-mail címen történt, és a részvételi díj átutalása véglegesítette a helyeket. A jelentkezők megírhatták, milyen tapasztalattal rendelkeztek, hogy az oktató ennek megfelelően készülhessen.

2023-05-24
Kiss Árpád és Jávorka Ádám

Adaptér // Az Átírótömb nevű első öt évet összefoglaló kiadványunk budapesti bemutatójának megnyitókoncertje, mely a szabad improvizatív zene bűvöletében telt. Kiss Árpád – trombita Jávorka Ádám – brácsa

2023-05-24
ÁTÍRÓTÖMB könyvbemutató
Tóth Teodóra, Pongor Soma, Hunyadi Kata, Zétényi Zsófia és Bán Márton

„Átírótömb – Eseménynapló 20 db bikáról” bemutatója Megjelent a Kővágóörs Alkotótábor Egyesület első öt évét bemutató könyv, „Átírótömb – Eseménynapló 20 db bikáról” címmel. A kulturális egyesület tagjai, akik 2018-ban megszervezték az első alkotótábort Kővágóörsön, ebben a kiadványban foglalták össze az azóta eltelt időszak legfontosabb mérföldköveit. Az egykor elhanyagolt faluközponti épület mára építészeti, művészeti és zenei alkotótáborok és residency programok helyszínévé vált. A könyv bemutatójára május 24-én, szerdán 18:00-tól az újbudai Adaptér kreatív technológiai bázison került sor. Az eseményen az elmúlt évek alkotásaiból összeállított kiállítás is megtekinthető volt. A bemutató zenei kíséretéről a JAZZAJ közreműködésével Kiss Árpád brácsa- és Jávorka Ádám trombitaművész duója gondoskodott. A könyv megvásárlásával a látogatók az alkotótábor munkáját támogathatták. A tábor története 2018 tavaszán egy építészeti alkotótáborral és zenei rendezvénysorozattal indult. Az ezt követő években tematikus programsorozatok formálták a közösséget, új eseményeket hozva Kővágóörsre. A könyv ugyan nem módszertani kiadvány, mégis részletesen bemutatja a tábor történetét és azt a folyamatot, amely az épület fokozatos átalakulásához vezetett. Az „Átírótömb” húsz fejezetet tartalmaz, címe pedig egy, a helyszínen talált naplószerű dokumentum elnevezéséből ered. A szerzők ismertették a rendszeres programokat, köztük az építészeti alkotótáborokat, szabadegyetemet, zenei programokat és képzőművészeti residency alkalmakat, valamint az épület történetének kutatását. Szó esett az egyesület alapításáról és a programsorozat finanszírozásának megteremtéséről is. A bemutató egyben visszatekintés is volt az elmúlt öt év közösségi és művészeti eredményeire, amelyeket a szervezők a jövőben is szeretnének folytatni.

2022-10-19
Pecha Kucha Night Budapest Vol.72 x TÁJTÉKA
Pongor Soma és Bán Márton

Mi az az intelligens tájhasználat? Milyen lehetőségei vannak ennek a Balaton-felvidéken? Melyek azok a kezdeményezések, közösségek, vállalkozások, amelyek hozzájárulnak egy fenntarthatóbb és minőségibb életmódhoz a Veszprém-Balaton régióban, és követendő példaként szolgálhatnak országosan is?

2022-09-07
2022-09-11
Analóg fotós workshop
Fodor Dániel János
2022-08-29
2022-09-03
Építész Szakkoli x Lakoma
Varga Liza és Csanády Anna
2022-08-03
2022-08-07
Sekrestye Well-ness
Almásy Ivor, Borbély Zita, Donnák János, Gallov Péter, Jagicza Patrícia, Juhász Tamás, Kristóf Gábor és Takács Lídia
2022-07-30
Hock Ernő és Mezei Szilárd

A tábor záróestéjén (07.30.) Mezei Szilárd és Hock Ernő duója lesz hallható! Akusztikus zenéjük koncentrált és széles dinamikájú improvizált szabadzene. A vajdasági brácsás és a mezőségi nagybőgős sokat játszik együtt különböző formációkban (Szilárd Mezei TuBass Quintet, Szilárd Mezei Szabad Quartet/Quintet, Mezei-Pozsár-Hock Trio) és duóban.

2022-07-29
Pelényi Margit

Pelényi Margit építész pénteken (07. 29.) lesz a vendégünk a Alkotótáborban. Munkái elsősorban a dél-dunántúli régióban valósultak meg, de a kortárs építészet országosan elismert mesterei közé tartozik. Számos középületet tervezett: Pécsváradra tanuszodát és sportcsarnokot, Siklósra könyvtárat. Gyakran vállal feladatot nehéz sorsú, bajban lévő közösségek megsegítésére, így Mánfára a Collegium Martineum, Sajókazára a Dr. Ámbédkár iskola új épületét tervezte. A délszláv háború után templomrekonstrukciókban vett részt, az Ormánságban református fiatalok, Pécs környéki falvakban fiatal roma házaspárok számára alakított át pusztuló parasztházakat. Legtöbb munkája és élete Pécshez köti. Szemléletét egyszerre jellemzi a modernista hagyomány tiszta és pontos logikája és az egyedi helyzet iránti empátiából születő, poétikus megfogalmazás. Különleges családi házai, a belvárosban található belsőépítészeti munkái, az Uránvárosi Laterum munkásszálló átalakítása, avagy a lakótelep szélén megépült 120 lakásos szociális bérház-komplexum a kritika által ünnepelt alkotások. Műemléki környezetben is több munkája valósult meg: legújabban a hosszúhetényi malom megmentésével létrehozott vendéglő vonzott nemzetközi figyelmet. A 2001-ben épült révfülöpi kilátót testvére, Pelényi Gyula tervezte, ami 2020-ban egy villámcsapás miatt leégett. A kilátót az eredeti tervek alapján állították helyre, Pelényi Margit közreműködésével.

2022-07-29
Gadó Gábor és Ávéd János

WHISPERING QUIET SECRETS INTO HAIRY EARS Gadó Gábor és Ávéd János legújjabb lemeze a BMC gondozásában jelent meg idén 'Whispering quiet secrets into hairy ears', azaz 'Halk titkok suttogása szőrös fülekbe' címmel. "A Franciaországban élő és ott jelentős sikereket elért Gadó Gábor gitárművész etalonnak számító francia kvartettje és olyan kiválóságok után, mint Dave Liebman, Frank London, vagy Laurent Blondiau ezúttal a magyar jazz színtér egyik legérzékenyebb szaxofonosával, Ávéd Jánossal készített intim hangvételű kamarazenei felvételt. Whispering Quiet Secrets Into Hairy Ears című közös lemezük megannyi zenei utalást tartalmaz Mozarttól, Bachon át Lisztig, míg hangvételében a gregoriántól a modernitásig terjed. [...] ." (forrás: bmc.hu/hirek/gado-gabor-aved-janos-whispering)

2022-07-28
Bódi Gergely Gergő - a Sabar-hegyi projekt kérdései
Bódi Gergely Gergő

Az alkotótáborban Bódi Gergely Gergő építész egy személyes történetéről beszélt, amely egy sabar-hegyi épület megmentéséhez kötödik. Előadásának témája "a nagymama süti receptje", vagyis az előadás során bemutatja hogy miként állt neki a ~30 éve elhagyott kő romok saját kezű felújításának és hogy a tervezés során és azzal kapcsolatban milyen kérdések foglalkoztatják. Gergő Budapesten végzett építészként (Ybl Bsc + MOME MA), 2014-től Bernárd Auréllal dolgozott együtt, majd a Gereben Marián Építészek munkatársa volt, a Mesteriskola XXV. ciklusának hallgatója. 2018 óta van jelen a Sabar-hegyen, az idei évtől pedig a közelben is lakik, innen folytatja önálló építészeti tevékenységét.

2022-07-27
Építészet ma Kővágóörsön
Konovaloff Iván

A helyi műemlékek bejárására szervezett sétát dr. Konovaloff Árpád Iván Pacific tartja szerdán délután (júl. 27.), aki a hatvanas évek kalandos útjain érkezett Marosvásárhelyről Németországba. Építészetet és művészettörténetet tanult a Münsteri Egyetemen, ahol később ledoktorált. Aktív éveinek nagy részét műemlékvédelemmel, épületmentéssel és a német néprajz épített emlékeinek tanulmányozásával töltötte. Az elmúlt évek nyarait Kővágóörsön, a hűvösebb hónapokat pedig Mexikóban tölti. Szenvedélyes műgyűjtő, értő pálinkafogyasztó. Kezdés: 17:00-kor a Kővágóörs Alkotótábor galériahelységében Részvétel: ingyenes A séta időtartalma kb.60 perc

2022-07-27
Transmission - Párhuzamos valóságok
Tőrös Ágnes, Turi Gergő, Bodó Sándor és Botos András

A "Transmission - Párhuzamos valóságok" kurátori pályázatának alkotóival szerda este fogunk beszélgetni az Alkotótáborban. Bodó Sándor, Turi Gergő és a Qvarta (Tőrös Ágnes és Botos András) csapatának pályaműve a 2023-as Velencei Építészeti Biennáléra készült és az organikus valamint a modern építészeti hagyományt állítja egymás mellé, párbeszédre hívva a látszólag ellentétes nézeteket. A kiállítási koncepció alapja a szakmán belül korábban élesen elváló organikus és modern hagyományok, a mögöttük húzódó eltérő világkép és a belőle fakadó építészeti manifesztáció egyedüli irányzatként való bemutatása volt. A tervezett kiállítás a két látszólag ellentétes valóságot egy fordulattal összevezeti és a korábban szétvált felek újra összetalálkozhatnak egy közös asztalnál. A kiállítás mindkét oldalon hasonló tematika alapján mutatja be Magyarország organikus és modern építészetének rendszerváltás óta létrejövő legnagyobb értékeit.

2022-07-26
Dramaturgia az emlékezés építészetében
Perényi Flóra

Perényi Flóra építész kedden (07.26.) délután lesz a vendégünk. Az elmúlt években a saját irodájukban tervezőként dolgozik és az Építészkaron doktoranduszként tanít. Doktori témája “Dramaturgia az emlékezés építészetében”, ezen belül budapesti köztemetők emlékműveit vizsgálja a II. világháború és a rendszerváltás között. Olyan korszakokba próbál betekintést nyerni építészeti alkotásokon keresztül, amelyekben még nem élt, de a kollektív emlékeze meghatározó és aktív részei. Három témakört (Holokauszt, szocializmus, ’56-os forradalom) és az ezekhez kapcsolódó emlékműveket kutatja a mindenkori társadalmi folyamatok tükrében. A választott példák a létrehozásuk és a jelen között másképp formálódtak a különböző esztétikai és ideológiai szándékoknak, valamint a múlthoz való viszonyunk megváltozásának következtében, de összeköti őket az építészeti dramaturgia, vagyis az egyes elemek drámai egymásutánisága és felépítése. A Kővágóörsi Alkotótáborban egy sétával egybekötött előadással készül, aminek a helyi izraelita temető és a zsingagóga is állomásai lesznek.

2022-07-26
Provisorium Hungaricum
Szolnoki József

Dr. Szolnoki József DLA képzőművész, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Média és Design Intézet igazgató egyetemi docense kedden este lesz vendégünk. Provisorium Hungaricum "Minden korszak létrehozza a maga emlékezeti helyeit: épületeket, emlékműveket, elnevezéseket, ünnepnapokat, stb. Viszont a különböző rendű és rangú korszakhatárok körüli átmeneti időszakok általában rövid ideig tartanak, és nem is nagyon marad utánuk köztéri nyom. Az anyagba zárt tehetetlenségből kifolyólag azonban akaratlanul mégiscsak létrejön néhány ilyen. Különösen azok az esetek érdekesek, melyeknél egyértelmű, hogy nem a teljes eltűntetés volt a cél. Itt az a különleges pillanat tárul fel, amikor a népi géniusz rituális folytonosságot teremt a megélt és a már történelemmé változtatott múlt között. Előadásomban a korszakhatárok középületeken fellelhető nyomait feltáró és értelmező kutatásomat mutatom be."

2022-07-25
A műemlékvédelemről
Fejérdy Tamás

A tábor második napján vendégünk lesz Fejérdy Tamás építészmérnök és műemlékvédelmi szakember, aki előadásában többek között az örökségvédelem különböző szintjeiről, az épített emlékek hitelességének kérdéséről beszél majd, illetve az örökségvédelem nemzetközi diskurzusaiba is betekintést enged. Dr. Fejérdy Tamás DLA építészmérnökként diplomázott, majd 1981-ben műemlékvédelmi szakvégzettséget szerzett. 2009-ben DLA-fokozatot szerzett. 1976-2013 között az állami műemlékvédelmi szervezet munkatársa. 1978 óta az ICOMOS tagja, 2005-2008 között nemzetközi alelnöke. Az Europa Nostra tanács tagja. Többek között a BME, a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem, az ELTE, valamint a kolozsvári Babeş-Bolyai előadója, vendégprofesszora. https://iask.hu/hu/people/fejerdy-tamas/ https://ujvarosonline.hu/.../epitsuk-e-vissza-a-romokat...

2022-07-25
Műemlék és lokális tudat - az Ecséri templomrom - helytörténeti séta
P Miklós Tamás

A 2022-es év építésztáborának programjait vasárnap délután (július 24.) P Miklós Tamás helyismereti sétájával nyitjuk, amely témájául a Kővágóörs és Révfülöp települések között fekvő Ecséri templomromot és bejárását választottuk. P Miklós Tamás sokat látott történész és múzeológus, a Villa Filip helytörténeti magazin szerkesztője, a Balatonfüredi Városi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és a Révfülöpi Helytörténeti Gyűjtemény gondozója. "A templom és a falu feltárását 1962-ben Sz. Czeglédi Ilona régész végezte. 1963-ban a templomromot az Országos Műemléki Felügyelőség Koppány Tibor tervei alapján konzerváltatta. A millenniumi eseménysorozat keretében 1999-2000-ben felújították." (Wikipedia) "Az ecséri templomrom egy a XII. században épült falusi templom maradványa. A templom feltehetően egy korábbi épület alapjaira épült, az építőkövek között mai is láthatók a római kort idéző kőmaradványok, a falakba beépítve 4 feliratos római kő került elő. [...] Rendes és Révfülöp között jelentős római település húzódott, valószínűsíthető, hogy az ecséri templom építéséhez az Árpád-korban innen is hordtak köveket." (Balatoniromok blog) Kezdés: 18:00-tól, templomromnál, Részvétel: ingyenes Találkozó: 17:00-kor a Kővágóörs Alkotótábor galériahelységében - innen egy hangulatos erdei úton keresztül sétálunk át az előadás helyszínére.

2022-07-25
Stonehenge és Hamvas Béla
Weiner Sennyey Tibor

Fogadjátok sok szeretettel Weiner Sennyey Tibor írót, aki Szentendréről látogat el hozzánk. Az írás és kertészkedés mellett az utóbbi időben méhészettel foglalkozik, nem mellesleg pedig a DRÓT irodalmi magazin szerkesztője. https://adrot.hu/ Előadását az épített örökségeink és az emlékezés kultúrájához kapcsolódva Stonehenge és Hamvas Béla, illetve a Méhes házakról nem rég megjelent esszéje mentén építi fel.

2022-07-25
A műemlékvédelemről
Jauernik Zsófia
2022-07-24
Triglav
Bertók Márton

Elektromos színzenék, generatív kertészet és hajtogatott hullámok. Az akusztikus hangok komplexitását analóg eszközökkel lehetetlen újraalkotni. Ezek a kudarcok viszont néha olyan angokat eredményeznek, melyek egy furcsa területet foglalnak el a "szintetikus" és az "organikus" között. Megkívánják, ogy forrást és teret társítsunk hozzájuk, miközben ellenállnak ezeknek a társításoknak. Bertók Márton „Triglav” néven az ezt a köztes terület kutatja. Emellett gyakori közreműködője a budapesti improvizatív zenei közegnek és tagja a „Parasztok tmoszférában” konceptuális népzenei együttesnek. triglav.bandcamp.com parasztokatmoszferaban.bandcamp.com https://youtu.be/T49XtbNkv68?t=1558 https://www.youtube.com/watch?v=vs4WBPcOiWc https://www.youtube.com/watch?v=xaaZS_s23wQ

2022-07-24
Khozein-Jávorka-Rubik trió
Tara Khozein(US), Jávorka Ádám, Rubik Ernő

Csütörtök este (07.28.) Tara Khozein, Jávorka Ádám és Rubik Ernő Zoltán koncertje lesz hallható. A formáció tagjai a 2011-ben indult koncertsorozat és zenei műhely, a Jazzaj közreműködői, mely a magyar improvizatív zenei szcénát fogja össze. Célja összekötni és közös platformon bemutatni a free jazz, zaj-, kísérletező nép- és komolyzenészeket, akik sokszor egymástól elszigetelve alkotnak. Az improvizatív zene az emberiség legkorábbi zenei gyakorlatához nyúlik vissza. Ezt a gyakorlatot spontán kompozíciónak, nem idiomatikus improvizációnak vagy intuitív zenének is nevezik. Értelmezhető-e az 'emlék' vagy az 'emlékezetkultúra' egy ilyen időtlen zenei kontextusban? Peremfeltételek, ellentmondások és komplementerek.

2022-07-23
2022-07-31
Építészet x Alkotótábor V
Demény Ilka, Jauernik Zsófia, Beke András, Zétényi Zsófia és Pongor Soma

A július 23-31-ig megrendezett Kővágóörsi Alkotótábor az örökségvédelemre, az építészeti megőrzésre, az emlékkultúrára és az archiválásra fókuszált. A műhelyek kísérleti építészeti munkákkal tárták fel a helyszín védett környezetét. Előadások, séták színesítették a programot, kerekasztal-beszélgetés és kiállítás zárta a rendezvényt. Szakértő előadók és szakemberek, köztük építészek és történészek vezették az üléseket. A rendezvényen zenei előadások és két tematikus séta is szerepelt. A tábor célja az volt, hogy a gyakorlati munkát ötvözze a szellemi cserével a kulturális megőrzés kontextusában.

2022-07-07
Örökségvédelem x Tárlatvezetés és Kerekasztal
Csomay Zsófia, Vukoszávlyev Zorán, Kádár Bálint és Kelecsényi Kristóf

Az alkotótábor témája az örökség, műemlékvédelem, emlékezetkultúra és archiválás fogalmai voltak. Az apropó a programoknak helyet adó alkotóház helyi védelem alá vétele. Az egész héten át tartó építészeti workshopok keretében a védett környezet szövetével ismerkedtünk, ezt értelmezzük és dolgoztuk fel kísérleti munkák keretében. Szombat délután egy közös Tárlatvezetésre hívtunk minden érdeklődőt, ahol a hét folyamán készült alkotásokat mutattuk be, ezt követően pedig egy kerekasztalbeszélgetésen értékeltük a tárlatot és az alkotótábor által felvetett kérdéseket.

2022-06-27
2022-07-02
Analóg fotó WS
Magyari Zsolt és Fodor Dániel

Az analóg fotográfia eszközeivel alkottunk, filmre fényképeztünk, saját kezűleg hívtunk elő és nagyítottunk képeket, és ezt a (sokszor meditatív) folyamatot beépítettük a képalkotásba. A workshop minden résztvevője számára két tekercs film állt rendelkezésre az ötleteik megvalósítására. A műhelymunka záróeseménye a táborban készült képekből egy kiállítás megnyitója volt a Kővágóörs Alkotótábor galériájában.

2022-06-11
A Gecó és a Fa
Pintér Gergő és Kertész Endre

Pintér Gergő matematikus és Kertész Endre csellista powerduója. Odabasz.

2021-09-09
A Gecó és a Fa
Pintér Gergő és Kertész Endre

Pintér Gergő matematikus és Kertész Endre csellista powerduója. Odabasz.

2021-09-08
HunterKron
Keresztes Gábor és Komjáti Áron

A HunterKron a Freakin' Discoból ismert Keresztes Gábor és Komjáti Áron közös projektje. A duó minden fellépése improvizatív irányból indul, ismétlődések nélkül, sok elektronikával és széteffektezett gitárokkal, számítógépek nélkül.

2021-09-07
Bence kalandjai szólókoncert
Jobbágy Bence

A Bence kalandjai a magyar könnyűzenei színtérről már sokak számára ismerős Jobbágy Bence gitáros-dalszerző egyszemélyes játszótere, ahol a gitár- és ének dallamok mellett a dalszöveg is központi szerepet tölt be. Bence dalain keresztül egy sajátos hangzásokkal, kifejező képekkel teli, álomszerű világba csöppenünk, ahol régi és új költők versei éppúgy teret kapnak, mint a szerző saját szövegei. A szó legjobb értelmében andalító, néhol kifejezetten melankolikus, néhol pedig játékosan vidám zene egy őszinte lenyomat a zenész gondolatairól.

2021-09-04
2021-09-11
Építészet x Alkotótábor IV
Zétényi Zsófia, Zöllner Zita, Pongor Soma és Beke András

A negyedik építészeti tábor apropóján a Kővágóörs Alkotótábor Egyesület egy felhívást tett közzé, ahol csapatok jelentkezését várták, akik megtervezett installációk megépítésére vállalkoztak. A feladat a meglévő közösségi terek fejlesztése és újragondolása volt kis léptékű építészeti beavatkozások formájában. A felhívásra négy pályamű érkezett. Az egyesület tagjaiból és meghívottakból álló zsűri által kiválasztott munkák szeptember második hetében épültek meg az első "architects residency" program keretében. A hét zárónapján, szombaton egy közös bejárásra hívtuk a minden érdeklődőt, ahol a hét folyamán készült alkotásokat lehetett megtekinteni.

2021-08-07
Szalonna és bandája
Pál István, Pál Eszter, Doór Róbert, Gombai Tamás, Ürmös Sándor Ferenc, Gera Attila és Karacs Gyula

Kőfeszt // Ereszd el a hajamat...! a Szalonna Bandával

2021-08-06
Üsztürü és Heveder
Major Levente, Moldován István, Szász József, Szász Lőrinc, Fazakas Levente, Molnár Szabolcs, Fazakas Albert, Szilágyi László és Bajna György

Kőfeszt // Ereszd el a hajamat...! az Üsztürü és Heveder Zenekarokkal Üsztürü: Major Levente – hegedű, ének, Moldován István – hegedű, ének, Szász József – brácsa, Szász Lőrinc – nagybőgő Heveder: Fazakas Levente – hegedű, ének, Molnár Szabolcs – hegedű, ének, Fazakas Albert – brácsa, Szilágyi László – brácsa, harmonika, ének, Bajna György – nagybőgő, ének

2021-08-05
Erdőfű
Maruzsenszki Andor, Éri Márton, Kiss-Balbinat Ádám és Éri Katalin

Kőfeszt // Kő kövön nem marad - Táncház az Erdőfű zenekarral

2021-08-05
Dúdoló Navratil Andreával
Navratil Andrea

Kőfeszt // közös családi éneklés

2021-08-05
2021-08-07
Rokonok - Pásztorképek
Nagy Gábor
2021-08-05
Bartha Tóni bábszínháza
Bartha Antal

Kőfeszt // bábszínház

2021-07-24
2021-08-01
Sekrestye Putrefactio
Almásy Ivor, Borbély Zita, Donnák János, Gallov Péter, Jagicza Patrícia, Juhász Tamás, Kristóf Gábor és Takács Lídia
2020-10-02
2020-10-04
BRO'S
Juhász Péter, Tábor Iván, Szekeres Attila, Pongor Csaba és Bán Gergely

Ezeken a filmklubokon igyekszünk értelmet és értéket feltárni változó minőségű filmalkotásokban. Provokatív módon előnyben részesítjük a trash és horror műfajokat, közös műhelymunka keretében igyekszünk rámutatni arra, hogy nem minden nem arany, ami nem fénylik. A műalkotás közös megtekintése közben és után oldott hangulatban, változatos szempontok alapján reflektálunk a film különböző szintjeire. Ezek a szempontok nincsenek előre meghatározva, mindenki saját, hozott anyagból, saját vonatkoztatási rendszere alapján reflektálja a látottakat. Legyen az mikroelemzés néhány másodperces jelenetről vagy akár egyetlen, kimerevített filmkockáról, legyen az mélyenszántó gondolatmenet a film beágyazódásáról kultúránkba, lélektanunkba, spiritualitásunkba, társadalmi berendezkedésünkbe, minden hozzászóló reflexióit örömmel várjuk a foglalkozások során.

2020-09-11
2020-09-13
Kiss Flóra ének Workshop
Kiss Flóra

Az újévi fogadalmad az volt, hogy idén többet fogsz biciklizni, futni, olvasni, meditálni, vagy múzeumba járni. Tehát pallérozod az elméd, a fantáziád, gondozod a lelked, és edzed a tested. A “többet fogok énekelni”, nagy eséllyel nem szerepelt a listádon anno, pedig ez az egyik leghatékonyabb olyan önreflektív cselekvés, ami a fent felsoroltakra, akár egyszerre lehet ugyan ilyen jó hatással. Miért vennéd el mégis magadtól az éneklés eufórikus örömét, énekelni mindenki tud. Ebben a témában kezdeményezek közös beszélgetést, előadást, éneklős-, karaoke-s-zenehallgatást, nevezzük workshopnak.

2020-09-05
Kinetic Erotic
Vereb Szabolcs, Csernovszky Márton és Gasner Márk

Egy vadonatúj tánc - jazz trió, melynek tagjai ismerősek lehetnek a budapesti underground jazz követői számára, mivel Vereb Szabolcs - szaxofonon - a Gentry Sultan és a hajdani Pop Ivan egyik alapító tagja, Csernovszky Márton - basszusgitáron - és Gasner Márk - dobon - pedig a The Best Bad Trip és a Deus Ex quartet alapító tagjai, ám ezúttal zenéjük sokkal inkább táncolható. Persze azért nem távolodnak el a bonyolultabb szerkezeti elemek használatától és az improvizációtól sem. Repertoárjukban megfelelően egészítik ki egymást a könnyű ritmusok és a bonyolult dallamok ezzel egy ellentmondásos, egészen egyedi elegyet alkotva. Inspirációs forrásukként főleg a "Lucien Dubuis trio", "Marion Brown quartet" vagy a "Jongleours" zenei világa szolgál.

2020-09-05
No Play Zone - tárlatvezetés és kerekasztal
Szabó Levente, Szentirmai Tamás és Bach Péter

A szeptember első hetében megrendezésre kerülő táborban a kertre, mint játéktérre fókuszálunk. A “No Play Zone” kifejezés arra a játékon kívüli területre utal, amely érintkezik a pályával de már nem a része, egy olyan másodlagos zóna, amely a játéktér határa által jön létre. A Kővágóörs Alkotótábor kertje az egyhetes építészeti tábor alatt a kísérletezés táptalajává válik, ahol a “No Play Zone” értelmében a szabad és a tilos, a titkos és a publikus határterületeit keressük. A tábor során a kert az alkotásnak egyszerre lesz tárgya és terepe, ahol meghívott szakmai mentorok vezetésével a három műhelyben köztéri, építészeti és képzőművészeti alkotások jönnek létre, amelyek a hét végére egy közös kerti kiállítássá érnek össze. Szombat délután egy közös Tárlatvezetésre hívunk minden érdeklődőt, ahol a hét folyamán készült alkotásokat mutatjuk be, ezt követően pedig egy kerekasztalbeszélgetésen értékeljük a tárlatot és az alkotótábort. Meghívottak: Szabó Levente DLA, BME Középülettervezési Tanszék, tanszékvezető Szentirmai Tamás DLA, a Debreceni Egyetem Építészmérnök Tanszékének vezetője Bach Péter DLA, a győri Széchenyi Egyetem Épülettervezési Tanszékének vezetője

2020-09-04
Gadó Gábor Quintett
Gadó Gábor, Ávéd János, Bacsó Kristóf, Horváth Balázs és Halmos András

A zene, amit játszunk egy kontemplatív, intim attitűdből bontakozik ki, távol áll minden trendi befolyástól. Mindig van egy gyökér gondolat vagy princípium, ami elindítja a kreációt: tehát nem zenéből születik, hanem egy nézőpont szülte állapotból. Emellett nagyon fontos a többszáz éves európai tradíció, valamint a hely: Közép-Európa, ahol két kultúra, az orientális és occidentális határvidékén állva lehet megnemesíteni az individuális késztetéseket.(Gadó Gábor) Gadó Gábor - gitár, Ávéd János - szaxofon, Bacsó Kristóf - szaxofon, Horváth Balázs - nagybőgő, Halmos András - dob videó: https://youtu.be/wld7vt-YPR8

2020-09-04
Hacking No Play Zones
Bach Péter

Bach Péter 1996-ban diplomázott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karán. 1996-1999 között a BME Építőművészeti Doktori Iskolájának hallgatója Locsmándi Gábor Phd témavezetésével; 2004-2006 között az ÉME Mesteriskola 18. ciklusának hallgatója. Hacking the #City című, dr. habil. Alföldi György DLA témavezetésével készült doktori értekezését 2015-ben védte meg a BME-n. Ehhez kapcsolódik az Alföldi Györggyel közösen 2014-ben alapított Urban Future Laboratory (UF Lab) a BME Urbanisztika Tanszékén, amely kimondottan a városi jövő kihívásait kutatja. 1996-1999 között a Wesselényi-Garay Andor és Osváth Gábor által vezetett GYÁR építésziroda munkatársa, 1999-től saját irodát működtet DB ARCh néven. 2000-2004 között a Rév8 Rt-vel működött együtt. 2006-tól tíz éven keresztül működtette a Kisgergely Csabával közösen alapított FUSION Építészirodát; 2016-tól Halmai Dénessel és Terbe Rita DLA-val közösen a FORMICONCEPT építészstúdió vezető munkatársa. Oktatási tevékenysége 1996-tól a BME Urbanisztikai Tanszékének meghívott oktatójaként és külső konzulenseként indult. 2011-2016 között ugyanitt egyetemi adjunktus, majd 2016-tól a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense, 2019-től tanszékvezetője. 2018-tól a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének meghívott oktatója is. 2014-ben az év konzulensének választották a BME Építészmérnöki Karának hallgatói. Jelenleg a győri Széchenyi Egyetem Épülettervezési Tanszékének vezetője.

2020-09-03
Bujdosó Trió
Bujdosó János, Szerető Dániel és Klausz Ádám

Építészeti alkotótáborunk csütörtöki napján a Bujdosó Jánost és trióját hívtuk el egy esti koncert erejéig, fogadjátok őket sok-sok szeretettel! Legutóbbi lemezük nemrég jelent meg, címe: National Amnesia Institute. A zenekar tagjai: Bujdosó János - gitár, Szerető Dániel - bőgő, Klausz Ádám - ütőhangszerek

2020-09-02
Stadtluft macht frei
Szalai Dániel

Stadtluft Macht Frei című diplomamunkám a galambok téri, vizuális és retorikai keretezésével foglalkozik. Célom, hogy a bécsi galamb-ügyi bürokráciát alapul véve rámutassak azokra a politikai, tudományos és technikai eszközökre, amelyekben a galambokra implikált téri és vizuális logika valamint verbális retorika manifesztálódik és rávilágítsak ezek humán-társadalmi csoportok marginalizációjának és elnyomásának eszközeihez való hasonlóságára. https://designisso.com/2019/07/29/szarnyas-patkany-avagy-mi-van-a-csirken-tul-szalai-danielt-stadtluft-macht-frei-cimu-projektjerol-kerdeztuk/
https://sarchive.mome.hu/hu/showroom/90/stadtluft-macht-frei

2020-09-02
Lee Olivér szólókoncert
Lee Olivér

Lee Olivér rengeteg produkcióban megfordult már, kísérte Jon Lord-ot világkörüli turnéján, írt dalt Hajós András Dalfutár című műsorában, az utóbbi években az ék és a Trillion koncertjein találkozhatunk vele. Ad gitáros szólókoncerteket, saját szerzeményei mellett zenekarainak repertoárjából játszik dalokat. Hangerő helyett az intimitás és a spontaneitás marad.

2020-09-02
Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf

Az ismét aktív Csókolom zenekar énekesnője, dalszerzője régóta muzsikál együtt Darvas Kristóf billentyűs-harmonikással. [...] A diszkréten adagolt, visszafogott zenei kíséret egyrészt előtérbe engedi az énekesnőt, s ha valakinek eddig nem lett volna nyilvánvaló, ebből világosan kiderül, hogy mennyire jó dalszerző, milyen erős sorokat, verzéket, refréneket tud írni. Ugyanakkor a zene mégis orvul az előtérbe lopakodik, s ekkor lesz nyilvánvaló, milyen sokat tesz hozzá a villanyorgona a Cica Mica megemelt szitkozódásához, vagy hogy milyen finom, francia filmzenéket idéző eleganciát kölcsönöz a vibrafon az Ilyen a nő című számnak. A lemez korlátozott önterápiára is alkalmas: képes sebeket feltépni, de rögtön be is gyógyítja azokat.(PrePost Records, 2017)

2020-09-01
Bivak - manualitás
Máté Tamás és Vass-Eysen Áron

"Minek köszönhető, hogy ketten hoztátok meg azt a döntést, hogy saját irodát alapítotok? Mi az, ami közös a gondolkodásmódotokban, látásmódotokban, mi köt össze benneteket szakmailag? MT.: A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) ismertük meg egymást, már ott is voltak közös munkáink. A Nartachitectsnél pedig napi szinten dolgoztunk együtt. Az észrevételeink, meglátásaink jól kiegészítették egymást. Azon túl, hogy hasonló az ízlésünk, több olyan terület is van, mely egymástól függetlenül mindkettőnk érdeklődési körébe tartozik. Ilyen például a természetjárás szeretete és a rajzolás élvezete. Ezek a hasonlóságok nagyon jól kiegészítik és támogatják egymást a szakmai kérdések esetében is. VEÁ.: A kísérletezésben rejlő izgalom is közös bennünk. Szeretünk a léptékekkel kísérletezni. Egyik nap egy 20.000 m2-es tervpályázaton dolgozunk, máskor pedig egy 20 m2-es építmény kiviteli tervén. Ez a két lépték látszólag távol áll egymástól, de bízunk benne, hogy előbb-utóbb összeérnek. MT.: Ahogy Áron is mondta, a 20.000 m2-es és a 20 m2-es lépték látszólag távol áll egymástól, a munka során azonban mégis hasonló kérdésekre kell válaszokat adnunk: míg az egyik esetben azt kell megválaszolnunk, hogy egy csavar öt centiméterrel arrébb kerüljön-e, addig a másik esetben az a kérdés, hogy miként lehet a leggazdaságosabban lefedni egy 12 000 m2-es teret. Az adott léptékben ezek ugyanolyan jelentőségű kérdések. Ilyen helyzetekre igyekszünk megoldásokat találni – léptéktől függetlenül."

2020-09-01
muri no muri
Czitrom Ádám, Ajtai Péter és Szabó Sipos Ágoston

A muri japánul ésszerűtlent, lehetetlent jelent. A triót egy hirtelen született ötlet, és egy véletlen koncert hozta össze. Zenéjük energikus és improvizatív, mérhetetlen egymásra figyelésből születő repetitv groove-okra és szokatlan témákra épülő free punk.

2020-09-01
Pongor András szólókoncert
Pongor András

Pongor András klasszikusgitáron kezdett zenélni, majd több zenekarban is játszott, jelenleg a NUBLAO zenekar dalszerző gitárosa. Főállásban hangmérnök, de filmzenéket is ír. Erre az estére egy meditatívabb, instrumentális műsorral készül: "...a 2020-as Nagy Karantén alatt hirtelen felindulásból vettem egy gitárt. Ez nem egy szokványos hanem egy “bariton” gitár, ami azt jelenti, hogy sokkal hosszabb a nyaka és ezért akár 4-5 félhanggal is mélyebbre lehet hangolni - tehát alapvetően ugyanolyan de mégis egészen más. Olyan érzés mintha kijjebb tolták volna a falakat, hirtelen megnyílt egy csomó tér a játékra, sok sok év után új hangokat találtam a gitáron."

2020-08-31
A Gecó és a Fa
Pintér Gergő és Kertész Endre

A Gecó és a Fa nem borzongattatás vagy maga(Ön)mutogatás becsvágyából jött létre, hanem egész másért. Kifinomult intellektusuk, cizellált modoruk, hajszálhasogató éleslátásuk ebben a projektben nem kapott teret. Időt sem. videó: https://youtu.be/Otzqt3nunac

2020-08-31
újzenekar
Bartók György, Cseh András, Cseh Bori, Molnár Botond, Murai Gergő, Schéner Ildi és Vértesi Feri

nagyon jó saját számok és egy feldolgozás

2020-08-31
2020-09-06
Építészet x Alkotótábor III - A játéktéren kívüli terület
Mohás András, Fátrai Júlia, Cselényi Bence, Pongor Soma, Beke András, Zöllner Zita és Zétényi Zsófia

A No Play Zone - A táborban a kertre, mint játéktérre fókuszáltunk. A “No Play Zone” kifejezés arra a játékon kívüli területre utalt, amely érintkezett a pályával, de már nem volt a része, egy olyan másodlagos zóna, amely a játéktér határa által jött létre. A Kővágóörs Alkotótábor kertje az egyhetes építészeti tábor alatt a kísérletezés táptalajává vált, ahol a “No Play Zone” értelmében a szabad és a tilos, a titkos és a publikus határterületeit kerestük. A tábor során a kert az alkotásnak egyszerre volt tárgya és terepe, ahol meghívott szakmai mentorok vezetésével három párhuzamos workshopon lehetett részt venni. A három műhelyben köztéri, építészeti és képzőművészeti alkotások születtek, amelyek a hét végére egy közös kerti kiállítássá értek össze.

2020-08-31
Matemorfózis - könyvbemutató előadás
Pintér Gergő

Könyvem a legtöbbet formálódott MateMorfózis-témák közös szálra felfűzött gyűjteménye. Célja az ismeretterjesztés, a matematikához fűződő viszonyt tekintve laikus olvasókhoz szól. A fejezetek egy-egy jelenséget járnak körül, a hétköznapi szemléletből kiindulva és a fantáziánkra építve. Nincsenek benne képletek, hacsak nem kifejezetten a matematikai nyelvezet erejét szeretném éreztetni. Ahol lehet, kerülöm a szakkifejezések használatát. Az új világok teremtése a matematikában a 19. század óta bevett gyakorlattá vált, ennek megfelelően a geometriai rendszerek is átláthatatlanul elszaporodtak. Eszem ágában sincs rendet rakni köztük, hiszen a sokféleségük, át- és egymásba alakíthatóságuk a szabad teremtés lényege. Ehelyett néhány geometriai rendszeren keresztül mutatom be ezt az elképesztő szabadságot.

2020-08-27
Erdőfű
Maruzsenszki Andor, Éri Márton, Kiss-Balbinat Ádám és Éri Katalin

Kőfeszt // Az Erdőfű tagjai mind elkötelezett hívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerthelyszíneken egyaránt. A zenei műhelynek is tekinthető kezdeményes célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait tartva szem előtt. A zenei társulás “ars poitica-ja” elmélyült szakmai tudást és specifikus hangszerismeretet igényel egy-egy tájegység zenei hagyományaira nézve, ezért fontos szempont, hogy az Erdőfű tagjai külön-külön is kellő tapasztalattal és tudással rendelkeznek a hangszeres népzene megszólaltatásában. Előadásuk lehetőséget teremt arra, hogy a közönség megtapasztalhassa a Kárpát-medencei népzene egyedülálló hangzását a különféle hangszeres felállások és a sajátos játékmódok tekintetében. A műsoraik során előkerülő hangszerek – hegedű, kontra és brácsa, nagybőgő, cselló, ütőgardon, furulya, harmonika, citera – rendkívül változatos megszólalást eredményeznek, amely énekkel és tánccal egészül ki.

2020-08-19
2020-08-23
Kaos Camping x Analóg Film Workshop
Szeredi Csaba, Szilágyi Kornél, Szolnoki József, Vándor Csaba, Hevesi Nándor, Vereb Szabolcs és Mucsi Emese

A Kaos Camping analóg filmes workshopon a filmkészítés (Super8/16 mm) és a filmzene-komponálás fázisait jártuk végig párhuzamosan. A műhelymunka első napjaiban a workshopvezetők és a résztvevők intenzív egymásra hangolódás után közösen készítették el a filmfelvételeket, majd a helyszínen elő is hívták azokat. Ezúttal az előhívás hagyományos, vegyszeres eljárása mellett egy vegyszermentes "bio" hívófolyadék-formula használatát is megismerhették a jelenlévők. A zenei workshop mindezzel párhuzamosan, a képalkotói folyamattal szoros összhangban zajlott az ezoterikus punk ambient tartományban. A workshopot szombat este egy mindenki számára nyitott közösségi összművészeti eseménnyel zártuk, ahol mintegy 30-40 vetítővel vetítettünk egyszerre. Az Alkotótábor környezetének lehetőségeit kihasználva, tüllök, vásznak, nagyítólencsék segítségével hoztunk létre egy különleges képi kompilációt. A technikai felszerelést és a labort a Kaos Camping tagjai biztosították. A 2000-ben alakult Kaos Camping projekt egyszerre múzeum és archívum. Közel száz vetítőgép és több köbméter celluloid, lemezek, hangszalagok, hangszerek, vásznak, optikai lencsék és miegymás. A kollektíva akcióiban az ismeretterjesztő prezentáció, a propaganda előadás és egy anarchista performance elemei keverednek. Az analóg eszközökkel (Normál8, Super8, 16 mm, írásvetítő, diavetítő, epidiaszkóp, sziréna, lemezjátszó, gramofon, szalagos magnó) létrehozott installációk éppúgy értelmezhetők a média-archeológia irányából, mint az információs technológiák elméleteinek keretei között. Egyszerre teória-építészet, összeesküvés-imitáció és egy vetítőgép-temető.

2020-08-15
Muzsik és Volkova
Farkas Krisztina és Farkas János

Zenei sorozatunk augusztusi állomásán egy magyar-orosz dalszerző testvérpár látogat el hozzánk, akik Magyarország keleti csücskéből, Záhonyból származnak. Zenéjüket az indiefolkos/akusztikus hangzásvilág jellemzi, amit ők greengrassnek neveztek el. Magyar nyelvű dalszövegeikben a személyesség, valamint a társadalmi reflexió dominál. Repertoárjukat javarészt saját számok jellemzik, de felbukkanak versadaptációk és orosz feldolgozások is. Muzsik: ének, gitár, szájharmonika, dob Volkova: ének, harmonika, ukulele, cajon, zongora

2020-08-08
Budapest Improvisers Orchestra
Krulik Eszter, Kis Dodó, Bolcsó Bálint, Kovács Gergely, Kováts Gergő, Rubik Ernő Zoltán és Ajtai Péter

A Budapest Improvisers Orchestra tagjai kreatív szellemiségű zenészek és zeneszerzők, akik a rögtönzést és a szabad játékot épp olyan fontos és érvényes alkotóelemnek tekintik, mint a kottával lejegyzett hangokat. A különböző hátterű muzsikusokat az alkotói hozzáálláson kívül a kiélezett figyelem és a zene iránti alázat köti össze." A koncertműsor az Új Zenei Stúdióhoz köthető művek külföldi hatásait/ környezetét igyekszik bemutatni, Jeney Zoltán Four pitches darabja mellett Stockhausen, Earle Brown és Christian Wolff munkáival. A koncertet egy kétnapos experimentális zenéi workshop záróeseményének szánjuk - ha és amennyiben lesz elég jelentkező - a WS munkáiból is szeretnénk megmutatni az arra érdemesebbeket. Ajtai Péter – bőgő, Kis Dodó – furulya, Bolcsó Bálint – élő elektronika, Kovács Gergely – ütőhangszerek, Kováts Gergő – szaxofon, Rubik Ernő Zoltán – zongora, tárgyak, Krulik Eszter - hegedű és bárcsa

2020-08-08
2020-08-08
Rubik-Bolcsó x Szabad Improvizatív Zenei WS
Rubik Ernő Zoltán és Bolcsó Bálint

Hogyan lehet egyszerű játékszabályok, matematikai elvek, zenén kívüli alapanyagok, vagy akár a véletlen felhasználásával zeneműveket komponálni? Ehhez az Új Zenei Stúdió alkotóinak darabjait és kapcsolódó nemzetközi példákat vettük alapul. Megismertük a szabad improvizáció elméletét és gyakorlatát, és azt, hogyan keveredhet egymással kompozíció és improvizáció. A résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy saját kompozíciós ötleteken dolgozzanak, és segítettünk a folyamat különböző fázisaiban: koncepció alkotás, hangszerelés, lejegyzés. A jelenlevő zenészek segítségével sikerült megnézni, hogyan működik jól egy-egy érdekesebb elképzelés!

2020-08-07
2020-08-08
Rubik-Bolcsó szabad improvizációs zenei workshop
Rubik Ernő Zoltán és Bolcsó Bálint

Hogyan lehet egyszerű játékszabályok, matematikai elvek, zenén kívüli alapanyagok, vagy akár a véletlen felhasználásával zeneműveket komponálni? Ehhez az Új Zenei Stúdió alkotóinak darabjait és kapcsolódó nemzetközi példákat veszünk alapul. Megismerhetjük a szabad improvizáció elméletét és gyakorlatát, hogy hogyan keveredhet egymással kompozíció és improvizáció. A résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy saját kompozíciós ötleteken dolgozzanak, segítünk a folyamat különböző fázisaiban: koncepció alkotás, hangszerelés, lejegyzés. A jelenlevő zenészek segítségével megnézhetjük, hogy működik jól egy-egy érdekesebb elképzelés!

2020-07-19
2020-07-26
Sekrestye Sanctio!
Almásy Ivor, Borbély Zita, Donnák János, Gallov Péter, Jagicza Patrícia, Juhász Tamás, Kristóf Gábor és Takács Lídia
2020-07-18
Metrum Ensemble
Rozmán Lajos, Rákóczy Anna és Dr. Heltai-Duffek Ildikó

A Szitha Tönfe disszertáció bemutatását követően a Metrum Ensemble hangversenye következik a galériában. Művészeti vezető Rozmán Lajos Liszt Ferenc-díjas klarinétművész, társai az esten Rákóczy Anna fuvola- és Dr. Heltai-Duffek Ildikó énekművészek. Az előadott művek betekintést nyújtanak az Új Zenei Stúdió zenei örökségébe, kreatív világába - mindehhez a helyben lakó harmónium és egyéb, hivatalos és kevésbé hivatalos hangszerek is megszólalnak. Videó: youtube.com/watch?v=3lKzdDliqlg Sáry László: Ismétlődő ötös_Ave Maria_Ölelkező hangsorok_Áttűnések/Mérlegjáték Jeney: Canon enigmatico Dukay Barnabás: Elhagyott ösvény a ködös messzeség felé - monódia http://www.metrumensemble.com/

2020-07-18
Experimentális zene Magyarországon
1970-1990
dr. Szitha Tünde

Vendégünk volt többek közt Dr. Mózes-Szitha Tünde, aki az Új Zenei Stúdió történetét feldolgozó disszertációjában összegezte azokat az információkat is, amelyet a Stúdió tagjai saját maguk bocsátottak a rendelkezésére, így elsőkézből kaphatunk egy átfogó képet arról, hogy mit is jelent az experimentális zene Magyarországon, milyen motivációk jellemezték úttörőinek szellemiségét. (Alapítók: Sáry László, Jeney Zoltán, Eötvös Péter, Vidovszky László és Kocsis Zoltán, később csatlakozott hozzájuk Dukay Barnabás, Serei Zsolt, ifj. Kurtág György, Csapó Gyula és Wilheim András.)

2020-06-26
Kerub
Mizsei Zoltán, Ágoston Béla és Keönch László Farkas

Zenei sorozatunk nyitóállomásán a Kerub formáció muzsikusai tisztelnek meg bennünket: Keönch László Farkas, Mizsei Zoltán és Ágoston Béla. Fogadjátok nagy szeretettel őket! "Hasonló zenei érdeklődés, nyitottság, hasonló látásmód és a feszes szárnytartásban eltöltött alkotói hétköznapokból való kilépés teszi ünnepivé a közös improvizációt, amely egy olyan szabad szárnyaláshoz hasonlít, amiben semmi-de-semmi nincs előre megbeszélve, csak a zenélésre fordított idő. A trió szimbiózisában suhanó zenének kizárólag az együttlét az ihlető forrása. Törékeny repülő módusz ez a kortárs improvizációs technikákra épülő zenés lelki gyakorlat, de közös nyelvet beszélnek, hallják egymást. A keruboknak négy arca van, nekik három. Talán a negyedik arc egy általuk felidézett Ős, aki hangjaikban szól a hallgatóhoz." Keönch László Farkas – cajon, udu, darbuka, kanjira, doromb, harangjáték, csengők, shaker, hangeffektek, dorombének, ének Mizsei Zoltán – billentyűs hangszerek, zongora, dorombének, ének Ágoston Béla – C-melody szaxofon, szoprán szaxofon, alt klarinét, glissonic, hulu, duda, tilinkó, fujara, pánsíp, havasi kürt, steel drum, dorombének, ének

2019-11-08
2019-11-10
Építész Szakkoli x SZÉK
Detti Kolossváry, Bence Cselényi, Zita Zöllner
2019-08-23
2019-08-25
Kaos Camping x Analóg Film WS
Szeredi Csaba, Szilágyi Kornél, Szolnoki József, Vándor Csaba és Mucsi Emese

A Kaos Camping analóg filmes workshopon a filmkészítés (Super8/16 mm) és a filmzene-komponálás fázisait járjuk végig párhuzamosan. A műhelymunka első napjaiban a workshopvezetők és a résztvevők intenzív egymásra hangolódás után közösen elkészítik a filmfelvételeket, majd a helyszínen elő is hívják azokat. Ezúttal az előhívás hagyományos, vegyszeres eljárása mellett egy vegyszermentes "bio" hívófolyadék-formula használatát is megismerhetik a jelenlévők. A zenei workshop mindezzel párhuzamosan, a képalkotói folyamattal szoros összhangban zajlik az ezoterikus punk ambient tartományban. A workshopot szombat este egy mindenki számára nyitott közösségi összművészeti eseménnyel zárjuk, ahol mintegy 30-40 vetítővel fogunk vetíteni egyszerre. Az Alkotótábor környezetének lehetőségeit kihasználva, tüllök, vásznak, nagyítólencsék segítségével hozunk létre egy különleges képi kompilációt. A technikai felszerelést és a labort a Kaos Camping tagjai biztosítják. A 2000-ben alakult Kaos Camping projekt egyszerre múzeum és archívum. Közel száz vetítőgép és több köbméter celluloid, lemezek, hangszalagok, hangszerek, vásznak, optikai lencsék és miegymás. A kollektíva akcióiban az ismeretterjesztő prezentáció, a propaganda előadás és egy anarchista performance elemei keverednek. Az analóg eszközökkel (Normál8, Super8, 16 mm, írásvetítő, diavetítő, epidiaszkóp, sziréna, lemezjátszó, gramofon, szalagos magnó) létrehozott installációk éppúgy értelmezhetők a média-archeológia irányából, mint az információs technológiák elméleteinek keretei között. Egyszerre teória-építészet, összeesküvés-imitáció és egy vetítőgép-temető.

2019-08-01
2019-08-04
Sekrestye vizitáció
Almásy Ivor, Borbély Zita, Donnák János, Gallov Péter, Jagicza Patrícia, Juhász Tamás, Kristóf Gábor és Takács Lídia
2019-06-29
iamyank & Barta Gyöngyi koncert és zenei workshop
Barta Gyöngyi és Herold János

A workshop során Barta Gyöngyi (cselló) és iamyank (billentyű, elektronika) beszélnek a saját, absztrakt, grafikus kottarendszerükről, majd a résztvevők által a helyszínen alkotott műveket is feldolgozzák, átalakítják és előadják. Iamyank hazánk egyik legsokoldalúbb elektronikus zenei producereként és előadójaként ismert. Zenéjében mindig szabadon kezelte a műfaji határokat, azokat folyamatosan tágítva, átlépve alakította ki sajátos hangzásvilágát, amellyel azóta is állandó kísérletezésben van. Az Atreyu’s Horse virtuális projektként indult, ahol iamyank rövid zongora motívumokat publikált 1 éven át, majd az időközben megjelent közönségigényt kielégítve koncertező duóvá alakult. Elsősorban a modern klasszikus stílust idézi meg, de iamyank moduláris szintetizátorokat és pedáleffekteket is bevon álomszerű zenei képei megjelenítéséhez. Ebben társa Barta Gyöngyi csellón, aki a kezdeti vendégszereplések után hamar leválaszthatatlan része lett az Atreyu's Horse koncert élményének.

2019-06-28
A tervezőgrafikáról
Polgárdi Ákos

Péntekre Polgárdi Ákost kértük fel Balatonarácsról, grafikusként munkáiról, szakmájáról fog előadást tartani. "Polgárdi Ákos egy tervezőgrafikus, aki leginkább tágan értelmezett kulturális projektekben érzi magát otthon. Nagyon szeret kiadványokat, információs rendszereket és köztéri beavatkozásokat kitalálni, de nem veti meg a klasszikus grafikai arculattervezést sem." Bővebben: https://akospolgardi.com/

2019-06-27
Jauernik Zsófia és Bokányi Imre workshop és előadás
Jauernik Zsófia és Bokányi Imre

"Bokányi és Jauernik építészként végeztek a BME-n, és azóta is építészként dolgoznak; Jauernik műemlékvédelmi területen, míg Bokányi tervezőirodában. Zászlajukra tűznek többek között posztmodern filozófiákat, a késő kapitalista kultúra termékeit és kortárs könnyűzenei irányzatokat, hogy közös munkáikban vibráló masszává gyúrják őket össze. Az így kapott egyveleget szőnyegként terítik az építészet és a képzőművészet lebegő felhőkarcolói közé, amin bárki végigsétálhat. A folyamat egyszerre átfogó szemlélődésre készteti, ugyanakkor összezavarja a befogadót. Egymásnak sokszor ellentmondó, az internet szélsőértékei között pulzáló termékkapcsolásaik lassan munkamódszerré alakulnak. Egy-egy aktuális trendre reflektálva ( Our face is the facade, Sun, wind and rain, Cocktail to anthropocene) építenek narratívát, hogy humán résztvevőkkel, anyagi összetevőkkel és audiovizuális performanceokkal lebontsák az ingatag viszonyrendszereket, majd 1:1 téri alkotásokkal újrakonstruálják a folyton változó jelent."

2019-06-26
Arkt Építész Stúdió
Fajcsák Dénes, Fábián Gábor és Pozsik Máté

A tábor szerdai napján az egri Arkt Építész Stúdió csapatával találkozhatunk majd! "Az Arkt építész stúdió 2003-ban alakult és pár év külön töltött idő után 2011-ben aktivizálta magát. Már a kezdetektől kísérletezünk azzal, hogy az épület megjelenését első szándékból ne esztétikai (ízlés) ítéleten alapuló, szubjektív döntések határozzák meg. Minden feladat során célunk olyan viszonyítási rendszer, rendező elv, koncepció felállítása, amely döntéseinket rendszeren belül egyértelműen meghatározza. Azzal a céllal, hogy ezáltal az alkotás magától értetődővé váljon. Az egri Fúzió - Gál Tibor Pincebár és Bikavér Múzeum épületegyüttesét 2015-ben, a noszvaji Lombházakat 2019-ben jelölték Mies van der Rohe díjra. 2015-ben részt vettünk a 15. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén az Arkt Művészeti Ellátó projektjével, amit 2016-ban a Média Építészeti Díja döntősei közé válogattak. 2018-ban a Mesteriskola és a MÉSZ 2005-ben alapított közös díját, a Szendrői Jenő Díjat Gábor és Dénes vehették át építészeti munkásságuk és közösségszervező tevékenységükért. A Visegrádi Négyek Családi Házai vándorkiállítás kuratóriuma az egri B4-házunkat választotta ki a hazai négy épület egyikeként. 2019-ben a Lombházak a BIG SEE Architecture Award 2019 egyik győztese lett." További információk: http://www.arkt.hu/

2019-06-25
gubahámori
Hámori Péter

"A GUBAHÁMORI-t több éves külföldi munkatapasztalat után, Guba Sándor és Hámori Péter építészek alapították 2015-ben. Munkáik között megtalálhatóak külföldi városépítészeti pályázatok, középületek tervei, belsőépítészeti munkák és installációk is. Az ember érdekli őket: milyen hangulatú, hőmérsékletű, szagú térben élnek, sétálnak, pihennek, végeznek testmozgást, és mindezt mennyire fenntartható módon tehetik. A Pálmaházban dolgoznak." Bővebb info: http://www.gubahamori.com/

2019-06-24
2019-06-26
K.POP koncert és workshop
Nagy Bernadett Bódi Zsófi és Dezső Sára

A koncert és a workshop célja, hogy lazítsa a "komoly" zenéhez való viszonyunkat, megtapasztaljuk a közös zenei alkotás dinamikáját és egymásra hangolódjunk. Kő, papír, olló, mint zenélő eszközök használata, erőviszonyok felfedezése az anyagok között a hangjuk mentén. Hangkeltő eszközök keresése az Alkotótábor területén. Talált hangszereink felfedezése. Bábel-tornya játék. Egyszerű saját ritmusok és dallamok komponálása, közös zenénk tervezése. A saját zenénk felépítése és zenei építményünk megörökítése. Felvételt/videoklipet készítünk.

2019-06-24
2019-06-26
K.POP Zenei Workshop
Nagy Betti, Bódi Zsófi és Dezső Sára

A workshop célja az volt, hogy lazítsa a “komoly” zenéhez való viszonyunkat, megtapasztaljuk a közös zenei alkotás dinamikáját és egymásra hangolódjunk. A részletes program a következőképpen alakult: nap: Sáry László kreatív zenei gyakorlataival és egyszerű ütős- illetve dallamhangszeres játékokkal indították a napot. Kő, papír, olló, mint zenélő eszközök használatával az anyagok közötti erőviszonyokat fedezték fel a hangjuk mentén. A tábor területén hangkeltő eszközöket kerestek. nap: A talált hangszereket fedezték fel a résztvevők. Bábel-tornya játékot játszottak, majd egyszerű saját ritmusokat és dallamokat komponáltak, közösen tervezték meg zenéjüket. nap: A saját zenéjük felépítése és zenei építményük megörökítése volt a nap célja, és felvételt/videoklipet készítettek róla.

2019-06-24
Előadás építészetről és a korábbi munkákról
Kőnig Tamás
2019-06-24
Szabó Marcell - építmények ábrázolása a klasszikus zenében
Szabó Marcell

Az idei nyári programjaink alatt kiemelt figyelmet fordítunk a komolyzenei színtérre. Más-más szempontok alapján kerestünk fel művészeket, így Szabó Marcellt is, aki az építészeti alkotótábor vendége lesz. Megkértük, hogy meséljen az általa ismert komolyzenében jelen levő építészeti utalásokról. Előadásából megtudhatjuk, hogyan jelenik meg a zenében egy épület, vagy, hogy miként tudnak a természeti anyagok zenei szövetté változni. "Szabó Marcell 2012-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A 2015-ben Junior Prima Díjat, majd 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban Fischer Annie-ösztöndíjat nyert zongoraművész az elmúlt években számos nemzetközi versenyen is sikert aratott.2017 februárjában tartotta debütálását a MüPa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, Azóta olyan helyszíneken lépett fel, mint az amszterdami Concertgebouw, a bécsi Konzerthaus, a birminghami Town Hall, a hamburgi Elbphilharmonie és a drezdai Musikfestspiele. " További info: marcellszabo.com https://www.facebook.com/marcellszabopiano/ https://kepmas.hu/nem-gondolom-hogy-egy-muvesz-revbe-tud...

2019-06-23
Természetművészet
Pokorny Attila

„Pokorny Attila szobrai a természettel, és azzal az állandósággal való viszonyunkat fejezi ki, amellyel a természet az emberi tudatban és érzékenységben jelen van. Szobrai rugalmasak, alkalmazkodóak, részei egy élő folyamatnak. Végtelen szobroknak nevezhetjük őket, mivel részt vesznek az élet természetes körforgásának örökös folyamatában. Végtelen szobrokhoz illően Pokorny alkotásai az élet múlandóságát ragadják meg, azt, hogy minden változik, minden átmeneti, része az élet folyamatának. Pokorny alkotásai eszünkbe juttatják, hogy a fizika a legradikálisabb művészeti forma, amely láthatatlanul, állandóan változik, olyan folyamat, amelyben láthatatlan, de megnyilvánuló energiák vesznek részt. Ő elfogadta a kihívást, érzékenysége és képességei lehetővé teszik a kísérletezést. A kísérletezésben soha nincs tökély, de aki igazán keres, az talál. A természet hihetetlenül változatos műterem, az anyagokért pedig nem kell üzletbe menni, a környezet mindent rendelkezésre bocsát. És minden a műalkotás részévé válik.” (Grande, 2012) Pokorny Attila (1977 Marosvásárhely) 2001-ben végzett szobrász szakon, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen, Kolozsi Tibor tanítványaként, ugyancsak vele restaurálja 2003-ban az aradi Szabadságszobrot (Zala György). Egy évre rá elkészíti a II Rákóczi Ferenc mellszobrát Marosvásárhelynek. 2006 és 2010 között a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Képzőművészeti Mesteriskola Dla képzésben vesz részt. Számos nemzetközi szimpózionon, művésztelepen, és kiállításon vesz részt Európában. Többek között 2012-ben részt vesz Koreában a Geumgang Természetművészeti Biennálén. 2011-ben megnyeri a Pollock -Krasner alkotói támogatást Amerikából. Az elmúlt 5 évben főszervezője a Gernyeszegi Nemzetközi Kastély- Park Művésztelepnek a Teleki Kastélyban, Erdélyben. Pokorny Attlila június 23-án este tart előadást Kővágóörsön, amelyre szeretettel várunk mindenkit! További infok itt: http://pokorny.hu/

2019-06-23
Dresch Mihály trió
Lőrincz Hortenzia, Dresch Mihály és ifj. Csoóri Sándor 'Sündi'

Dresch Mihály Liszt Ferenc-díjas zenész, érdemes és kiváló művész. A mai magyar dzsessz kiemelkedő alakja, kiváló szaxofonos, aki a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki. Első kvartettjét 1984-ben alapította. „A zenélés során átélt élmények meghatározóak számomra. Legfőképp a kíséreti szerepben mozgok otthonosan. Szék “városában” ezt a szerepet segítségnek hívták. Alapvetően tehát ez a mozgatórugó. Népzenész vagyok, de amit játszom, azt magyar világi népzenének hívom” (ifj. Csoóri Sándor "Sündi")

2019-06-23
Terra Profonda
Vincenzo Lo Buglio, Kiss Krisztián és Szabó Mátyás

A Terra Profonda szerzeményei között találunk avant-garde megoldásokkal operáló zsigeri rythm and bluest, de gyötrő szerelmeket temető, gyönyörű folk-balladákat és szóló énekes darabokat is. Fülledt, szenvedélyes, drámai szerzeményeik szakítanak a hagyományos hangzásvilággal és szerkesztésmóddal. Zenéjükben a szakszofon és az ír bouzouki, a basszusgitár és a koboz hangjai egységes dalokká érnek. Különleges, szokatlan hangszerelésű dalaikban tanúi lehetünk, amint Ali Farka Touré Tom Waits-szel találkozik s amint a Muzsikás Együttes tagjai a Wovenhand-del koccintanak Van Zandt egészségére. A szicíliai frontember intenzív jelenléte és intimitása, a zene sámánisztikus ereje és finomsága minden Terra Profonda koncertet szertartássá varázsol. Vincenzo rekedt, meleg baritonján szerelemtől elnyűtt matrózok, riadt lovak, sebhelyes, elvadult vándorok, rossz, levitézlett családfők veselkednek neki az éjszakának, s mint lepkék a kifeszített vásznon, mind a Terra Profonda világában rajzanak.

2019-06-22
Előadás Mátrai Péter 70 kiállítás anyagából
Mátrai Péter

Mátrai Péter olyan munkáihoz kapcsolódóan tudhatunk meg elsőkézből gondolatokat, amik egyaránt köthetőek az építészet világához és a zenei kifejezésmódok határterületeihez. Mátrai Péter 70 kiállítás anyaga: https://www.behance.net/gallery/64174437/70-matrai-2018-oeuvre-installation-FUGA-Budapest selfie és egyperces videói: https://www.youtube.com/watch?v=UEPj3ZXpp4w https://www.youtube.com/watch?v=jYe1sfZwpzY performansz videói: https://www.youtube.com/playlist?list=PL7D6789459EFF707F és egy interjú: https://vimeo.com/275505705

2019-06-22
BIO Kamara koncert és workshop
Bali János, Bolcsó Bálint, Váczi Dániel és Rubik Ernő Zoltán

Az alkotótábor első szombati napján a Budapest Improvisers Orchestra zenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttes zenészei látogatnak el hozzánk. A szabad improvizatív zene, mint játéktér lehetőséget ad egyfajta meditatív figyelem kialakítására, a gyermeki felfedezés élmények újraélésére, ahol a közönség: alkotótárs. "A Budapest Improvisers Orchestra tagjai kreatív szellemiségű zenészek és zeneszerzők, akik a rögtönzést és a szabad játékot épp olyan fontos és érvényes alkotóelemnek tekintik, mint a kottával lejegyzett hangokat. A különböző hátterű muzsikusokat az alkotói hozzáálláson kívül a kiélezett figyelem és a zene iránti alázat köti össze. " Délután egy szabad zenei workshoppal indítunk Rubik Ernő Zoltán vezetésével, aminek gondolatait este egy koncert formájában dogozzuk fel.Bali János - furulyák, analóg elektronika, Bolcsó Bálint - elektronika, Váczi Dániel - glissonic, Rubik Ernő Zoltán - billentyűk, tárgyak

2019-06-21
2019-06-30
Építészet x Alkotótábor II
Pongor Soma, Beke András és Zétényi Zsófia

A építészeti tábort június 21. és 30. között került megrendezésre, a tíz napos alkotófolyamat a tervezéstől az alkotások megépítéséig tartott. Az építészeti alkotások készítése során kiemelt figyelmet fordítottak a vörös homokkő felhasználására, mivel Kővágőörs ezen jellegzetes anyagnak köszönheti építészeti arculatát. A napközbeni műhelymunkákat követően nyitott közösségi programokon vehetett részt minden érdeklődő. Építészeti előadásokat és beszélgetéseket tartottak Mátrai Péter építész-zeneszerző, az egri ARKT építész stúdió, a Gubahámori építészei, valamint Bokányi Imre és Jauernik Zsófia. Pokorny Attila szobrászművész a kövekből készült szobrairól és a természeti alkotásokról beszélt, Polgárdi Ákos pedig grafikai munkáiról tartott előadást. A tíz nap alatt számos zenei program is zajlott, köztük több interaktív produkció is. A kiállításmegnyitó másnapján Rubik Ernő Zoltán és a Budapest Improvisers Orchestra zenészei voltak a tábor vendégei. A hét folyamán előadást tartott Szabó Marcell zongoraművész, valamint Nagy Bernadett, Bódi Zsófia és Dezső Sára komolyzenei workshopot tartottak. Ezen kívül a Terra Profonda koncertje, valamint iamyank és Barta Gyöngyi produkciója is szerepelt a programok között.

2019-06-21
Zétényi Tamás szólókoncert
Zétényi Tamás

Zétényi érzékeny muzsikus, nyilvánvalóan mélyen elkötelezve Liszt kamarazenéje iránt, harmóniában a zeneszerző sötétebb hangulataival. Zétényinek olyan vibrátója van, melyet végtelen változatossággal használ, és amely az érzelmek minden árnyalatát kifejezi. Valójában olykor vibrátó nélkül játszik, és suttogó hangokat varázsol elő hátborzongató felhangokkal (Joan Reinthaler: Cellist Tamás Zétényi plays Liszt at the Library of Congress, The Washington Post, 2011.06.01.)

2019-02-01
2019-06-21
közep.BME TT1 “TERMÉSZET ÉS ÉPÍTÉSZET”
Beke András, Szabó Péter és Kronavetter Péter

A TT1 tárgyat a 2018/19-as tanév tavaszi félévében a tanszéken folyó tervezési tárgyakkal összehangolva az „Építészet és természet” tematika köré szervezzük. Konkrét tervezési helyszínünk Kővágóörs volt, ahol 2018 nyarával kezdődően Bán Márton és Pongor Soma szervezésében a falu központjának egy régóta üresen álló házában építészeti és művészeti alkotótábor, ideiglenes kiállítótér és nyitott műhely jött létre. A félév során két, kis csoportban végzett feladat kapcsán az épített és természeti környezet viszonyának folytonos újra- és továbbrajzolásával, valamint kísérletező makettek készítésével foglalkoztunk. Munkánk fókuszában a helyzetfelismerés és az arányos viselkedés megtalálása állt, a következetes és tudatos koncepcióalkotást, valamint ennek gondos kifejtését gyakoroltuk. A kertészek gondosságával kerestük a természeti környezetre, tájra legkevésbé káros, legkisebb lábnyommal járó, szelíd megoldásokat. Célunk a tájjal együttműködő programok és tájgazdálkodási stratégiák megtalálása volt, amelyeket aztán e kertész-építész szemlélet tapintatosságával dolgoztunk ki. E tanulmányfüzet célja egyrészt a féléves közös munka összefoglalása, másrészt fontos célja az is, hogy külső, alkotói megfigyeléseinkkel, makettjeinkkel friss és vállaltan szubjektív képet mutassunk a településről. A félév elején a tárgy tematikájához kötődően olvasó-kötet kiadásával alapoztuk meg a tervezési munkát. A válogatott írásokat tartalmazó füzet (Hiroshi Sambuichi, Janáky István, Julian Cortazar, Krusovszky Dénes, Lackovits Emőke, Michael Houellebecq, Kisberzsenyi-Nagy György, Peter Zumthor, Rolf Jacobsen és Varga Ferenc szövegeivel) párhuzamos olvasmányt jelenthet a félév munkáit összegző kiadvány mellett is. https://www.kozep.bme.hu/kutatas/kiadvanyok/kozep-tt1-2019-tanulmanyfuzet

2018-10-05
2018-10-07
Építész Szakkoli I
Detti Kolossváry, Bence Cselényi, Zita Zöllner
2018-09-21
Pálma Zenekar
Zétényi Zsófia, Beke András, Bene Tamás, Eke Dániel és Simon Ádám

The Pálma Band is a musical formation from Budapest, created by the architect colleagues of the PÁLMA Community Office, Zsófia Zétényi, András Beke, Tamás Bene, Dániel Eke and Ádám Simon. The aim of the group is to bring the creative energies of the working community to the world of music, creating an informal and inspiring atmosphere for the community. Their music brings together different genres and individual musical backgrounds, making their performances a fresh, spontaneous and community-building experience.

2018-09-21
Kiss Flóra és Bán Márton

Egy különleges alkalmi zenei formáció jött létre egy kiadványbemutató erejéig, amelyben Kiss Flóra művésznő és Bán Márton, az alkotótábor házigazdája közösen adtak elő néhány dalt. A duó előadása intim és bensőséges hangulatot teremtett, amely tökéletesen illeszkedett az esemény szellemiségéhez. Az improvizatív, mégis összeszokott produkció egyszerre hozta közelebb a közönséghez a kiadvány üzenetét és adott különleges zenei élményt a résztvevőknek.

2018-09-20
Magyar Hang zenekar
Mészáros Erzsébet, Mészáros Vince és Mészáros Mátyás

A Magyarhang zenekar egy autentikus magyar népzenei formáció, amelyet három testvér, Mészáros Erzsébet (hegedű), Mészáros Vince (brácsa, kontra) és Mészáros Mátyás (nagybőgő) alkot. Mindhárman diplomás népzenészek és klasszikus zenészek, több mint tíz éve zenélnek együtt. Repertoárjukban különböző magyar tájegységek zenéi szerepelnek, és gyakran lépnek fel esküvőkön, ahol a ceremónia különböző mozzanataihoz igazítják muzsikájukat. 2018-ban Konkoly Csenge énekesnővel közösen jelentették meg "Te vagy a Nap, én az Éjjel" című albumukat, amelyen somogyi, széki, magyarlónai, kibédi és mezőkölpényi dallamok is hallhatók.

2018-06-30
Muzsik és Volkova
Farkas Krisztina és Farkas János

A Muzsik és Volkova egy magyar testvérpár, Farkas János és Farkas Krisztina (Volkova) által alapított zenekar, amely a szociofolk és greengrass műfajokban alkot. A formáció a korábbi ZUP nevű poprockosabb zenekarból alakult át, hogy őszintébb, személyesebb dalokat hozzon létre. 2022-ben megjelent második nagylemezük, Soha jobbkor, amelyet kibővült zenekari felállással és eklektikus hangszereléssel rögzítettek. Zenéjükben a szövegközpontúság, valamint a szláv és magyar zenei hagyományok ötvözése jellemző. Rendszeresen koncerteznek fesztiválokon, mint a Művészetek Völgye és az Ördögkatlan, és aktívak a közösségi médiában, zenéjük pedig elérhető a digitális platformokon.

2018-06-30
Nem építészek által tervezett erdei építmények
Danyi Balázs

Építészként tanult az egyetemen és ezalatt fordult az építészeti fotózás felé. Jelenleg számos kortárs hazai építésznek készít fényképeket, az utóbbi évtizedben rengeteg helyen találkozhattunk képeivel. Az alkotótáborban kiállított sorozatát először mutatta be. A fényképek Magyarországon található, nem építészek által tervezett erdei menedékházak és kis léptékű épületek képeit tartalmazzák. Az építmények szépségét és spontán harmóniáját legtöbbször a szükségszerű formálás hozza létre. A házak sok esetben elhagyatottan, kihasználatlanul, egy rejtett hálózatot alkotva állnak az erdőben. A sorozat folyamatosan bővül, a galériában nyolc kép került bemutatásra, melyek kicsinyített nyomatát a popup kiállítás végén a résztvevők hazavihették. Az eredeti 21 x 21 cm-es képek a galéria állandó kiállításának részeként a helyszínen maradtak

2018-06-29
Park Stúdió a tájépítészetről
Pottyondy Flóra és Liziczai Sándor
2018-06-29
Paradigma Ariadne
Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs és Smiló Dávid
2018-06-27
Studio Nomad
Pásztor Bence és Pongor Soma
2018-06-27
Szilágyi Kata előadása
Szilágyi Kata
2018-06-27
Partizan Architecture
Hory Gergely, Major Zoltán és Müllner Péter
2018-06-26
Pongor Brothers
Pongor Soma, Pongor András és Pongor Márton

A concert by the Pongor brothers, with memorable songs such as Pamela.

2018-06-25
Városi infrastruktúrák újrahasznosítása
Zétényi Zsófia
2018-06-25
Dreamatique
Eckhardt Bálint

Eckhardt Bálint egy Londonban élő magyar indie énekes-dalszerző. Több helyen is fellépett már, többek között 2022 novemberében szülővárosában, Budapesten is volt egy figyelemre méltó fellépése. Bálint a zenei elfoglaltságai mellett formatervezői háttérrel is rendelkezik, hiszen a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen terméktervezést, a londoni ICMP-n pedig dalszerzést tanult.

2018-06-24
Pajter Győző az ács mesterségről
Pajter Győző
2018-06-24
Killabeatmaker(CO)
Hilder Brando(CO)

Killabeatmaker (Hilder Brando Osorno) kolumbiai DJ, producer és énekes-dalszerző Medellínből. A több mint 18 éves zenei pályafutása során a hagyományos kolumbiai ritmusokat ötvözi az afrobeats, az amapiano és a cumbia ritmusokkal. Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Juan Astronauta és Tairona, tagja a Papá Kumbé DJ-kollektívának, és megalapította a Radiocaliente zenekart. Élő koncertjein az elektronikus ütemeket hagyományos hangszerekkel keveri, dinamikus zenekarral.

2018-06-24
Lee Olivér szólókoncert
Lee Olivér

Lee Olivér Artisjus-díjas előadóművész, dalszerző és zenei producer, a magyar modern zenei élet kiemelkedő alakja. Leginkább az olyan zenekarokkal való munkájáról ismert, mint az ék és a Trillion, valamint szólóelőadásairól.

2018-06-24
Az ácsmesterségről
Pajter Győző

csapolások és egyéb technikák ismeretése, átbeszélése

2018-06-24
Les Flatmates(CZ,SK,FI)
Julia Adal(FI), Bara Zmekova(CZ), Ivana Mer(SK)

A Les Flatmates egy finn-szlovák akusztikus soul/world/pop duó Prágában, amelyet Julia Palmu finn énekes-dalszerző és gitáros, valamint Nina Marinová szlovák énekes-dalszerző és hegedűs alkot. Zenéjükben keverednek a soul, a reggae, a swing és a világzenei hatások, és több nyelven adnak elő dalokat. A duó aktívan koncertezik és dalokat ír, különböző helyszíneken és országokban osztják meg zenéjüket.

2018-06-23
Bara Zmekova(CZ) szólókoncert
Bara Zmekova(CZ)

Bára Zmeková prágai cseh énekesnő, zeneszerző és zongorista, aki arról ismert, hogy zenéjében folk, jazz, klasszikus és elektronikus elemeket vegyít. Kompozícióit egyedi hangszerelés és eredeti hangszerelés jellemzi, ami sajátos hangzást eredményez.

2018-06-23
P Miklós Tamás helytörténeti előadása
P Miklós Tamás

P. Miklós Tamás a Balaton környéki települések helytörténetével is foglalkozik. Kutatásai során a tó körüli települések múltját, kultúráját és azok történelmi eseményeit tárja fel. Munkáiban gyakran kiemeli a régió gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését, valamint a Balaton körüli közösségek életét.

2018-06-23
Ivana Mer(SK) and Christian Estrella(AG)
Ivana Mer(SK), Christian Estrella(AG)

Ivana Mer szlovák zeneszerző és énekesnő, akinek zenéjében elektro-akusztikus elemek keverednek a természet ihlette témákkal. Pályafutását Prágában kezdte, korai művei nemzetközi projektekben szerepeltek. Az argentin zenész Cristian Estrella sokat dolgozott vele együtt, közreműködött az EARTH című album létrehozásában, ahol zeneszerzőként és elektronikus basszusgitárosként működött közre.

2018-06-22
2018-07-01
Czuczor Gergely akvarelljei
családi hagyatékból

Révfülöpi tanító és képzőművész, érzékeny akvarelljei és metszetei témájukban szorosan kapcsolódnak a Káli-medencéhez és a Balaton-felvidékhez. Ez a kiállítási anyag egyfajta tiszteletadás a környék által inspirált művészek előtt, amit fontosnak tartottunk kifejezni a galéria megnyitásának alkalmával. Szeretnénk ezt a helyi érdekeltségű vonalat a jövőben is megtartani. “Czuczor Gergely tanár, festőművész Kassán született 1922. január 1-jén. Esztergomban érettségizett, majd a Budapesti Tanítóképző Főiskolán szerzett tanítói oklevelet 1942-ben. Először Sárisápon, majd 1952-től – matematika-fizika tanári oklevelet szerezve – harminc éven át, 1982-ig a Révfülöpi Általános Iskolában tanított. Azon kivételes pedagógus személyiségek közé tartozott, akik magas szinten végzett hivatásgyakorlás mellett képzőművészettel is foglalkoztak. Saját kedvtelésből, nem mindennapi tehetséggel kezdett rajzolni, festeni, s az akvarell festés magas szintjére jutott el. Számos képén a Balaton színeit, hangulatát ragadta meg egyéni festői technikájával. Balatoni és révfülöpi életképei, napfelkeltéi, Káli-medencét bemutató grafikái és érdekes faintarziái több kiállításon voltak megtekinthetők, illetve kiadványokban láthatók. Révfülöpön hunyt el 1982-ben.” (Révfulop, Tantestületi Anyagok)

2018-06-22
2018-07-01
Építészet x Alkotótábor
Pongor Soma és Bán Márton

2018 tavaszán rendezték meg az első kővágóörsi alkotótábort, amely egy évtizedek óta kihasználatlan polgári házat és annak udvarát töltötte meg élettel. A tábor célja egy alkotói műhely létrehozása volt, amely hosszú távon is aktív kulturális színtérként működhet. Az esemény során építészeti, művészeti és közösségi programok valósultak meg, amelyek illeszkedtek a helyi közösség életéhez. A tábor résztvevői szakmai programokon, kiállításokon, zenei előadásokon és színházi beszélgetéseken vehettek részt. A napok három részre oszlottak: délelőtt építés zajlott, délután kirándulások és szabadidős programok következtek, míg este előadások és koncertek színesítették a programot. A résztvevők kis léptékű építészeti projekteken dolgoztak, amelyek célja a helyszín átalakítása volt, figyelembe véve a közösségi élet és az alkotás igényeit. Az épületegyütteshez tartozó pajta például előadások, beszélgetések és koncertek helyszínévé vált. A táborban számos neves fiatal építész, művész és kutató tartott előadást, akik hazai és nemzetközi projektekben is részt vettek. Szelecsényi Balázs a Csoma’s Room projektről, Zétényi Zsófia a közterek lehetőségeiről beszélt, míg a Studio Nomad az idei Velencei Biennálé magyar pavilonját mutatta be. A Partizan Architecture és a Paradigma Ariadné az építészeti téralakítás és a tervezés szélesebb összefüggéseit tárgyalta. A Park Studio a szabad terek tervezésének fontosságát hangsúlyozta, míg Danyi Balázs fotós az épített környezet sokszínűségét mutatta be képein keresztül.

2018-06-22
Csoma Szobája
Szelecsényi Balázs

Csoma Szobája Alapítvány, egy lelkes önkéntes közösség, amely 2008 óta tevékenykedik Zanglában. Zangla az a himalájai falu, ahol Kőrösi Csoma Sándor a tibeti buddhizmus szent könyveit tanulmányozva elkezdte élete fő műveinek, az első Tibeti-Angol szótárnak és Nyelvtannak a megírását. Célunk a kultúrák közötti tudás- és értékcsere elősegítése. Munkánk során kiemelt figyelmet fordítunk a kulturális örökség védelmére, a fenntartható fejlesztésekre és a helyi oktatás támogatására.

2018-06-22
2018-07-01
Kis Britannia _ fotókiállítás
Magyari Zsolt and Kocsis Alexandra

a brexit kapcsán sokat hallunk nagy-britanniáról, nagypolitikáról és egyre elhatalmasodó politikai válságról. másrészről lassan szinte minden magyar ismer valakit, aki angliában próbál szerencsét, ott dolgozik vagy tanul. a szigetország úgy tűnik, egyre elérhetőbb, a globalizáció révén “egyre közelebb kerül” kelet-európához. az angol nyelv és az angolszász (pop)kultúra lépten-nyomon ott van a mindennapjainkban, ki ne ismerné például london ikonikus épületeit, a beatles-t, shakespearet vagy a királyi család bulvársztorijait. mégis, a hétköznapi britannia, ami révén talán jobban megértenénk a politikai és társadalmi folyamatokat, nagyon távol van tőlünk egészen addig, amíg a saját bőrünkön nem tapasztaljuk. amikor élni kezdtünk a hétköznapi britanniában, a sztereotípiákat felülírtuk magunkban és új, személyes megfigyeléseken alapuló képet kezdtünk felépíteni. ennek a folyamatnak fontos része volt a fényképekkel való munka: motívumokat gyűjtöttünk és értelmeztük ezt a világot. az “országimázs” és a szubjektív tapasztalat közötti feszültség arra ösztökélt, hogy átértelmezzük, amit addig perifériáról és provincializmusról gondoltunk. britannia, amit másfél év alatt megismertünk, nagyon ellentmondásos: változatlanság, szabványozottság, téglafalak, tinianyák, tradíció jött szembe velünk lépten-nyomon, de közben rácsodálkoztunk a progresszióra, a sokszínűségre, a mindennapi kedvességre, és a burjánzó természetre. egy múltból élő ország, letűnt birodalmi ábrándokkal és egyre ellentmondásosabb jelennel – a valóságnak ez a szelete kelet-közép-európában sem ismeretlen. ezt az ellentmondásos “kis” britanniát szeretnénk bemutatni.

2018-06-22
Somogyi Győző a népi építészetről
Somogyi Győző

A népi építészet: előadás és kerekasztalbeszélgetés

2018-05-09
Első Táborismertető
Pongor Soma és Bán Márton

Az első tábor bemutatása a Bartók Béla úton lévő Tinta Art Cafe-ban, vetítéssel, sörrel.

Az alkotótábor eseményei a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöttek létre.

House