AT x Aquafortis

Kísérleti képgrafika, Rézkarc

Képgrafika táborunkban a kísérletezésé a főszerep! Az alapvető rézmegmunkálási lehetőségek (hidegtű, rézkarc, akvatinta, reservage, vernis mou) mellett meg lehet ismerkedni olyan összetettebb eljárásokkal is, amik például fényérzékeny anyagok expozícióján alapulnak (réz-fotogram vagy heliogravure). Különlegesség például az is, amikor a vaskloridos maratás helyett, galvanikus úton, árammal történik a maratás. Vendégünk lesz többek között Nádas Alexandra és Nagy Gábor a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhelyből.

Kiknek szól ez a felhívás? Művészeknek és grafikusoknak, a sokszorosító grafika iránt érdeklődőknek, művészeti intézmények hallgatóinak, várjuk a felvételik előtt állókat, a kezdőket, a haladókat és a profikat is.

Mi a felhívás célja? A workshop célja a rézalapú nyomtatással való héten át történő kísérletezés, mélymerülés a grafikai sokszorosítás világában. Részleteiben körüljárjuk, reggelente közösen átbeszéljük, hogy fokozatosan kibonthatóvá váljék választott koncepciónk, amit aztán a hét végére prezentálható formába rendezünk és a gallériában installálunk.

Mi a jelentkezés menete? A 'JELENTKEZÉS' gombra kattintva elérhető a jelentkezési űrlap. Az űrlap kitöltésével, a jelentkező elfogadja a házirendet és a munkavédelmi előírásokat. Az űrlap végén található az a TIXA jegyértékesítő online felületre mutató link, amelyen megvásárolható a workshopon való részvételre feljogosító jegy és amellyel a részvételi szándék regisztrálása véglegesíthető.

JELENTKEZÉS

Szakmai vezető

Sztranyák Zsófi vagyok és 2016-ban diplomáztam a METU-n tervezőgrafika szakon. A vizuális kommunikáció térbeli, architekturális, atmoszférikus és materiális kiterjesztése áll a munkásságom középpontjában. Nevem fémjelzi a 2017-es Lipcsei Könyvvásár Magyar Pavilon tervét, a Vasas Stadion teljes belső vizuális világának tervét (2017-2020), valamint Lukáts Andor filmrendező, színész installációját a Műcsarnokban (2019). Elnyertem a Német és Magyar Formatervezési díjat (2019). A tervezőgrafikai munkásságom mellett párhuzamosan hagyományos grafikai eljárásokat és azok csínyjátbínyját tanítottam egy saját műhely keretein belül 5 éven keresztül.
A táborról: a képgrafika tábor az egynapos workshopokhoz képest egy héten át tartó program meghívott előadókkal, napi tematikákkal, szakmai vezetéssel és konzultációs lehetőséggel, valamint egy tábor záró kiállítós installálós helyzettel. A fókuszban a réz alapú nyomtatással való kísérletezés, a különböző rézmegmunkálási eljárások megismerése. Egy jól kidolgozott és kiállítható munka létrehozására a cél. A napi közös konzultációk alkalmával átbeszéljük, hogy kit mi foglalkoztat, a választott témájának mely részén dolgozik éppen, és, hogy hogyan alakul a tervével. A tábor alatt megismerkedhetünk többféle rézmegmunkálási eljárással, a vendégelőadók munkáival és tapasztalataival. A tábor eredményeit egy nyílvános záróeseményen mutatjuk be, melyre egy finisszázs koncertet is szervezünk. A héten vendégünk lesz többek között Nádas Alexandra és Nagy Gábor a NaN-art Rajztanoda és Grafikai Műhely alapítói.

AT x Aquafortis

Szakmai vezető: Sztranyák Zsófia
Dátum: 2024.06.24 - 06.30.
Hossza: 7 nap
Résztvevők létszáma: 6 - 8 fő
Részvételi díj: 65000 Ft

Az ár tartalmazza: a héten át tartó szakmai vezetést, a meghívott előadók tiszteletdíját, a műhely és az eszközök használatát, a workshophoz szükséges fogyó alapanyagokat: rézlemezeket, alapózó kúpokat(vernis boule), kazánlakkot, a foltmaratáshoz szükséges aszfaltport, a rézlemez maratáshoz szükséges vaskloridot, a higítót, a denaturált szeszt, a fejenként 5db A3-as ív rézkarc nyomópapírt, a szükséges itatóspapírt, a festék visszatörléséhez szükséges paszpapírt, a fekete rézkarc festéket. Illetve a bátrabbaknak a fényérzékeny eljárásokhoz szükséges alapanyagokat (fotólabor eszközök, hívó, fixír egyéb alapanyagok, nagyméretű film a pozitív fordításhoz, fényérzékeny lakk és fényérzékeny filmréteg).
(A szállás, az étkezés és az utazás költségeit a workshop ára nem tartalmazza.)

Szállás: Bővebb info itt található!
Első a biztonság: táborbaérkezés előtt olvasd át a munkavédelmi szabályzatot és a műhely működési rendjét!

A program a Nemzeti Kulturális Alap segítségével valósul meg.

×