A KŐVÁGÓÖRSI HÁZ TÖRTÉNETE

L.H.O.O.Q.

Kővágóörs első térképes ábrázolásán, az I. katonai felmérés 1783-ban készült részletén már felismerhető a mai Jókai utca […] A II. katonai felmérés 1852 és 1855 között készült részletén a házak már az utcavonalra merőlegesen állnak a mai Jókai utcának azon a részén, ahol az […] épület áll. Az 1858-as kataszteri iratok szerint a 732 négyszögöles lakóház és a két gazdasági épület az udvarral (Wohn und 2 Wirtschaftsgebaude sammt Hof) birtokosa (Grundbesitzer) Körmendi József volt. […] A Körmendy család az 1738-as és az 1752-es, valamint a 96 nemesi családot felsoroló 1790-es kővágóörsi összeírásokban még nem szerepel. 1829-ben azonban feltűnik József és ennek fia Antal, valamint János. (József és János, János fia József gyermekei voltak.) Az itt említett Antal fia lehetett az a József, akit 1845-ben a nemesek között összeírtak, és aki az 1858-as kataszteri iratokban a ház birtokosaként szerepel. (Balázsik Tamás: Építéstörténeti dokumentáció és értéktár, Kővágóörs, Jókai Mór utca 65., 2020.)

Ezt követően egészen 1944-ig a zsidó hitközség családjai laktak az épületben, név szerint a Schlesinger, a Pasketz és a Rosenthal családok. A Magyar Zsidó Lexikon szerint a kővágóörsi vallási közösség alapítói között volt az a Schlesinger József 1778-ban, akinek feltételezhetően a leszármazottja Schlesinger Frida (szül.1886, szülei: Schlesinger Jakab és Pásketz Berta), aki nőül ment Rosenthal Dávidhoz (szül.1877) Balatonkenesén 1911-ben. Érdekesség, hogy az említett Rosenthal Dávid és Schlesinger Frida gyermekének esküvői tanúja ugyanaz a Radnóty József, aki később a ház adásvételekor ügyvédként képviselte az eladót, Lang Ignácot. Ezen kívül még annyit lehet tudni, hogy 1829-ben Rosenthal Dávid a helyi hitközség pénztárnoka volt. Még tisztázatlan, hogy a Körmendy családtól hogyan és mikor került az épület Rosenthal-Schlesinger birtokba, ez a téma kiegészítő kutatómunkát igényel.

Az ingatlant 1947-ben Sárffy Imréné Zámbó Anna vásárolta 11 ezer forintért Lang Ignáctól. A kisbirtokos, szőlészészettel és borászattal foglalkozó család római katolikus ága 1790 és 1803 között települt át Kisdörgicséről Kővágóörsre. A Veszprémi Levéltárban őrzik a kisdörgicsei Sárffy családhoz kapcsolódó régebbi iratokat, ami az 1225 - 1741 közötti időszakot érinti. (A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 18. Veszprém, 2006, XIII. CSALÁDOK / 43. irategyüttes - 0,03 ifm) A család és a ház kapcsolatának szempontjából kérdés marad, hogy a kisdörgicsei átszármazáshoz köthető Sárffy Imréné Körmendy Júlianna családja (megh. 1862, 81 évesen K.örs) vajon rokoni kapcsolatban állt-e az azonosan Körmendy családnevű legelső ismert háztulajdonosokkal? (Kővágóörsi felekezeti és állami anyakönyvi adatok és földhivatali nyílvántartások alapján.)

A kommunizmus és az erőszakos kollektivizálás időszaka a vidék kisbirtokosait különösképp negatívan érintette. A Rákosi korszak alatt a család egy részét kitették a házból, ideiglenesen kényszerbérlőket költöztetve a helyükre. A család végül Révfülöpre költözött, a kővágóörsi házat lakatlanul hagyva maga mögött. A hasznosításra még történtek kísérletek, melyeket azóta minden érintett inkább elfelejtene. Először a nagymama 1985-ös hízóbika projektje okozott komolyabb fejtörést - az üres házhoz tartozó istállóba fiatal haszonállatokat költöztetett. A 20 db bikaborjúnak végül pár hónap elteltével mennie kellett. Az agráriparból a turizmus jelenthetett volna kiutat, melyre számítva a ház több pontján, például a mosdóban is történt néhány belső átalakítás, ám a könnyű pénzt ígérő ‘nyaraltatáshoz’ fűzött remények egyre távolabb kerültek a realitásoktól. Az ingatlan kezelése egyre nehezebbé vált, meghaladva a nagyszülők erejét és pénzügyi lehetőségeit. A kovácsoltvas kapukat 2015-ben ellopták, ami különösen nagy kárt okozott, utcaképi, építészeti és eszmei szempontból egyaránt. Végül 2016 augusztusában az élet választás elé állította az örökösöket: ezt az ingatlant vagy el kell adni, vagy rengeteg munka árán értelmesebb pályára állítani. Az épületegyüttest 2018-tól kezdve, a jelen honlap témájául is szolgáló folyamat tölti meg élettel, kiállítások, koncertek és közösségi alkotóprogramok formájában.

Az új, részben köz-, részben magáncélú hasznosítás izgalmas kérdéseket hordoz: hogyan lehet egy magántulajdonban lévő, elhanyagolt ingatlant kulturális és művészeti programok befogadására alkalmassá tenni? Mi ennek a szervezeti kerete, üzemeltetésének szempontjai? Milyen lehetőségek vannak a finanszírozásra, honnantól számít valami közcélúnak? Kinek és mit tud kínálni ez az új helyzet? Meddig új, és mi van az új után?